Turisztikai tájékoztató irodát kell nyitni ott, ahol nincs semmi.
Hatszázezer lejt (azaz mintegy 135 ezer eurót) költ a Kolozsvár melletti Kajántó község vezetése egy turisztikai információs iroda megnyitására. A pénz európai forrásokból származik, a tervet pedig az év végéig (!) meg kell valósítani.
Kicsit beárnyékolja az elképzelés nagyszerűségét, hogy a Kolozsvártól északkeletre 12 kilométerre fekvő településen gyakorlatilag
Sőt, a környékén is csak kopár, agyagos dombok terülnek el.
Kajántó katolikus templomát a 12. század végén építették, és a feltételezések szerint itt született 1791-ben Debály Ferenc József zeneszerző, aki Uruguay és Paraguay himnuszát írta, de valami azt súgja nekünk, hogy talán nem éppen ezekre gondolt a község vezetése, amikor a turisztikai iroda ötletét pályázatba fogalmazta.
A község határában van ugyan egy tó, a horgászok hajdani kedvence, amely jelenleg rettenetes állapotban van, koszosan, náddal, sással és hínárral benőve haldoklik.
Lucia Suciu PSD-s polgármester szerint a projekt éppen a tó környékére összpontosít, amelyet „agrárturisztikai” térséggé kívánnak átalakítani, stranddal és szabadidőközponttal. Csakhogy ez még a nagyon bizonytalan jövő zenéje, azt nem tudni, hogy a turisztikai tájékoztató központ, amelynek, ugye, az év végéig el kell készülnie,
A Ziar de Cluj nem minden malícia nélkül jegyzi meg, hogy az utóbbi években nagyon divatba jött a turisztikai információs központot létrehozása európai alapokból olyan településeken is, ahol az égvilágon semmi látnivaló nincs. Az ilyen projektek sok esetben arra valók, hogy a terveket megvalósító – gyakran politikai alapon kiválasztott – vállalkozók többszörös árakat felszámolva a közpénzekből jó nagy részt kanyarítsanak ki, amely aztán visszacsordogál egyik vagy másik párt kasszájába.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.