// 2026. július 25., szombat // Kristóf, Jakab

Így gondozzák a tehetségeket az új tanévben a BBTE-n

// HIRDETÉS

Nemcsak egyetemisták, hanem középiskolások számára is készülnek programokkal.

Az október 3-án kezdődő tanévben nagyobb hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen – tájékoztat az intézmény Magyar Tagozata közleményében. „A programok elsődleges célja az egyetemi életbe való betekintés, az oktatói és kutatói környezet megismertetése, a hallgatók készségeinek és képességeinek fejlesztése, valamint a Magyar Tagozat hallgatói közösségének megerősítése és összekovácsolása” – írják.

Nemrég ért véget a az erdélyi magyar iskolák diákjait célzó, Középiskolások Hosszú Hétvégéje a BBTE-n elnevezésű háromnapos rendezvény, mely a BBTE novemberben zajló székelyföldi és partiumi tájékoztató körútjához, a BBTE Karavánhoz kapcsolódikA szakkollégiumi év keretében október 22. és 23. között második alkalommal szerveznek képzéssorozatot Hogyan legyünk jó előadók? címmel. Ennek célja a hallgatók szakmai támogatása, hogy saját szakterületük és kutatásaik eredményeit

közérthető, átlátható  módon oszthassák meg a hallgatósággal.

2017. március 10. és 11. között zajlik BBTE Interdiszciplináris Tehetségfórum, ahol a hallgatóknak lehetőségük nyílik a képzéssorozat alkalmával elsajátított készségek kamatoztatására. A konferencia legjobb előadóit  pénzjutalomban részesítik a szervezők.

Idén először öt hétvégés mentorprogrammal is készülnek. A BBTE Mentor Klub 2016. december elejéig a következő témákban biztosít interaktív foglalkozásokat a 20 fős részt vevő csapatnak: Storytelling alapú személyimárka-építés (personal branding), Idea pitch – power presentations, Persuasive talking (tárgyalási technikák), Nonverbális kommunikáció és benyomás-alakítás, Időgazdálkodás. Az érdeklődők előzetes bejelentkezés alapján kerülhetnek be a BBTE Mentor Klub programjába.

A tehetségprogramok sorozatát a 2017. május 18. és 21. között, huszadik alkalommal sorra kerülő Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia zárja, amelyet a BBTE a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel közösen szervez. A képzések és a XX. ETDK megszervezése révén a Magyar Tagozat vezetősége a fiatal kutatók tudományos pályán való elindulásának segítését, valamint

a szakmai párbeszéd megteremtését szorgalmazza.

A középiskolás diákokat célzó egyetemi tevékenységek között idén is interaktív programokkal és előadásokkal készülnek az egyetem oktatói az Iskola Másként hétre. 2017 januárjában a magyarországi érdeklődőkkel is találkozunk a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Kiállítás alkalmával, ahol a BBTE ötödik éve képviselteti magát állandó kiállítóként. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat
Főtér

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap