// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
ajándék

Igor Dodon megint Putyinnál járt

Ezúttal nem kapott Nagy-Moldova térképet az orosz vezértől. Ő viszont hozott ajándékot. Finomat.

Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság elnöke és Vlagyimir Putyin, az Orosz Föderáció elnöke pénteken ismét asztalhoz ültek Moszkvában.

A hírek szerint a két államfő a kereskedelmi-gazdasági együttműködésre, az Oroszországba érkezett moldovai bevándorlókra és a transznisztriai helyzetre vonatkozó problémákról tárgyalt. Dodon arról is beszélt, hogy megtárgyalják Putyinnal ama jegyzék ügyét is, amelyet a moldovai hatóságok a múlt héten küldtek Moszkvába, mely szerint a moldovai kormány és parlament képviselői sorozatos visszaéléseket szenvedtek el a moldovai-orosz határon. A jegyzékben az is áll, hogy a moldovai hivatalosságokat eltanácsolják az Oroszországba való beutazástól, a fennálló probléma megoldásáig. Ez a tanács persze Igor Dodont szemmel láthatólag nemigen érdekelte.

Más hírek szerint Dodon moszkvai látogatása egyszerű kampányhúzás, és a moldovai oroszbarát erők pozícióinak megerősítését szolgálja.

Januári látogatása alkalmával Dodon emlékezetes ajándékot kapott Putyintól: egy kisebb regionális politikai vihart kavaró Nagy-Moldova térképet. Ezúttal a moldovai elnök érkezett tele kézzel: több tucatnyi üveg cricovai bort vitt orosz kollégájának.

A moldovai elnök nem töltötte hiába az időt Moszkvában. Az elnökön kívül Kirill pátriárkával találkozott, akit természetesen meghívott a Moldovai Köztársaságba. Továbbá azt ígérte az orosz üzletembereknek, hogy amennyiben befektetnek a moldovai gazdaságba, kérhetik a moldovai állampolgárságot. Az erre vonatkozó törvény június elsején lép életbe, és azt jelenti, hogy az orosz befektetők olyan útlevélre tehetnek szert, amellyel szabadon közlekedhetnek az Európai Unió területén, hangsúlyozta Dodon.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro