// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

Ideiglenesen lehúzhatja a rolót a vállalkozás, amely a büntetés után sem tartja be a járványszabályokat

// HIRDETÉS

Nem tetszik a rendszer? Ezután még annyira sem fog tetszeni a járványszabályok ellen lázadozó vállalkozásoknak.

A járványszabályok betartatásáért felelős belügyi szervek tapasztalata szerint egyes gazdasági társaságok akkor sem tartják be a regulákat, ha büntetéssel sújtják őket, ugyanis még mindig jobban megéri nekik kockáztatni, illetve kifizetni az esetleges bírságot, mint a profitot negatívan érintő korlátozásokat betartani. Ezt a jelenséget a hatóságok úgy próbálják megállítani, hogy törvénybe foglalták: ha a szabályszegő vállalkozás a büntetés után sem hajlandó jobb belátásra térni, akkor

15 naptól 30 napig felfüggesztheti a tevékenységét.

A júniusban benyújtott terv átment a szükséges törvényhozási fázisokon. A képviselőház döntő házként megszavazta (171 honatya szavazott mellette, 128 ellene, 10 pedig tartózkodott), úgyhogy nincs más hátra, mint az, hogy az államfő kihirdesse, és megjelenjen a Hivatalos Közlönyben. Ezt követően tíz napon belül életbe lép.

Az érintett vállalkozásokat először a kihágás mértékének megfelelően megbüntetik. Ha 15 napon megismétlik a szabályszegést, akkor második körben már nem büntetés jár, hanem ideiglenes bezárás. Arra is kötelezik őket, hogy bejárataikon tájékoztassák ügyfeleiket a bezárás okairól.

A törvény itt olvasható el teljes terjedelemben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro