// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
nyugdíjrendszer

Huszonhat éve folyamatosan csökken Románia lakossága

Az állami nyugdíjrendszert is veszélyezteti a drasztikus fogyás.

Huszonhat éve tart Romániában a demográfiai hanyatlás, amelynek következtében tavaly a lakosság száma 20 millió alá csökkent – közölte hétfőn Vasile Gheţău szociológus. A Román Tudományos Akadémia Vladimir Trebici Demográfiai Kutatóintézetének igazgatója egy hétfői konferencián kifejtette, hogy 1990-ben Romániának még 23,2 millió lakosa volt, de 2014-ben ez a szám 20 millió alá csökkent. Úgy vélte, hogy a 26. éve tartó demográfiai hanyatlás jelenti

az egyik legnagyobb veszélyt az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságára.

Hozzátette: a mintegy 3,2 millió fős csökkenésnek több oka van. Körülbelül 600 ezer főre tehető a természetes fogyás, 300 ezren végleg elhagyták Romániát, és 2,4 millió azoknak a száma, akik nem telepedtek ki végleg, hanem csak lakhelyet változtattak – mondta Gheţău.Ez utóbbi csoportba tartoznak azok a román vendégmunkások, akik főleg Spanyolországban és Olaszországban keresik boldogulásukat. Ugyanakkor léteznek olyan szociológiai becslések is, amelyek a külföldi munkavállalók számát 3-4 millióra teszik, és a Romániában életvitelszerűen élők számát a statisztikai intézet által közölt 20 milliónál is kisebbre becsülik.

A 2011-es népszámlálás első részeredményei szerint a statisztikai intézet 19 millió állandó lakost közölt, majd különböző lakosság-nyilvántartási adatok alapján kipótolták a népszámlálási adatbázist 1 millió fővel. Ezt követően enyhén 20 millió fölé nőtt Románia állandó lakosságának száma, de ez tavaly a természetes fogyás következtében 20 millió alá esett. Gheţău rámutatott: a nők alacsony, 1,3-as termékenységi rátája is veszélyt jelent közvetett módon a nyugdíjrendszerre. Mint mondta, ez az érték 2000-től stabilizálódott, az 1970-es években viszont a termékenységi ráta még 3,7 volt. A szociológus szerint a fiatal pároknál megfigyelhető, hogy

jellemzően egy gyereket vállalnak, vagy minél későbbre tolják ki a gyerekvállalás idejét.

Ileana Ciutan, az állami nyugdíjpénztár elnöke ugyanezen a konferencián felhívta a figyelmet, hogy számos fiatalt hivatalosan csak minimálbérrel alkalmaznak, így kevés nyugdíjjárulékot fizetnek, ami szintén  megnehezíti a rendszer fenntarthatóságát. A munkaügyi minisztérium adatai szerint 2014 augusztusában Romániában 4,4 millió munkavállaló volt, a nyugdíjasok száma pedig meghaladta az 5,1 milliót.

Fotó: dailymail.co.uk 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro