// 2024. október 4., péntek // Ferenc
humor

Humorbombát robbantott a belügyminisztérium a droghasználat elleni harcban

A hosszú hétvégén bódulatot kereső fiatalokat figyelmeztették sajátos módon.

Úgy tűnik, a román rendvédelmi és hírszerzési szerveknél az utóbbi időben hivatalos doktrínává vált a humoros, vagy annak szánt kommunikáció: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mellett a belügyminisztérium is jópofizva figyelmeztetett minden érintettet, hogy ne kövessen el ostobaságokat az ortodox húsvét és május elseje összevonásával zajló szuperhosszú hétvégén.

A belügy Facebook-üzenetben kívánt boldog ünnepet mindazoknak, akik most ünneplik a húsvétot, és tudatta, hogy több mint 22 ezer munkatársa vigyáz a biztonságra családi körben – már a belügy családjának körében, hehe.

Aztán a biztonságos közlekedés fontosságára figyelmeztetett, majd ledobta az igazi humorbombát.

Utóiratában a Fekete-tenger partján található szórakozóhelyeken „afterező” fiatalokat szólította meg, mondván: ezekben a napokban a románok húsvéti ételének számító, bárányaprólékból készült, a mi töltött bárányunk töltelékéhez hasonlatos pástétomot/fasírtot szokás fogyasztani, amit románul drobnak hívnak. B-vel, nem pedig más betűvel.

„Reméljük, értitek, mert mi nem leszünk veletek megértőek” – zárul vészjósló figyelmeztetéssel a drogellenes üzenet.

Mert hogy természetesen erről van szó.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro