Beperelte egy nő a román államot, amiért hitelből kellett megvásárolnia a méregdrága életmentő gyógyszerét. Harmincezer lejre bírságolta a homoródfürdői Lobogó éttermet a fogyasztóvédelem.
Pillanatok alatt felkapták a TikTok-felhasználók azt a videót, amelyen egy édesanya egy hóval megtöltött fürdőkádba erőlteti az egy szál kombidresszt viselő síró kisgyermekét.
A nightkitty_official nevű TikTok-fiókon közzétett videó leírásában az olvasható, hogy „spártait csinálunk belőle”, utalva a kemény, szigorú, fegyelmezett és ellenállóképességet fejlesztő nevelési vagy edzési módszerre. Az elnevezés az ókori Spárta harcosaira utal, akik híresek voltak kemény kiképzésükről, szigorú életmódjukról és testi-lelki ellenálló képességükről.
A felvételen jól hallatszik, hogy miközben a gyermek sír, a szülők a háttérben nevetgélnek, és az egyik felnőtt azt mondja:
A videó az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság (ANPDCA) figyelmét is felkeltette. A szervezet aggodalmának adott hangot közleményében az interneten terjedő felvételek miatt, és bejelentette, hogy hivatalból kivizsgálást kezdeményezett, ugyanakkor kéri az illetékes intézmények segítségét a felvételen szereplő személyek azonosítására.
Az intézmény fel fogja keresni a szülőket, és tájékoztatja őket a gyermekeik nevelésével és gondozásával kapcsolatos kötelezettségeikről, hogy a jövőben megvédje őket minden olyan helyzettel szemben, amely veszélyeztetheti egészségüket vagy életüket – olvasható a közleményben.
A hatóság felhívja a figyelmet, hogy a gyermekek veszélyes helyzeteknek – például szélsőséges hőmérsékleteknek – való kitétele a kiskorúak jogainak súlyos megsértését jelenti.
A nevelési módszerek kiválasztásakor a szülő elsődleges szempontja a hazai és a nemzetközi jogszabályok szerint is a gyermek egészségének és életének biztonsága kell hogy legyen – figyelmeztet az ANPDCA.
Az édesanya nem rettent meg a hatósági fellépéstől, és a TikTok-on úgy reagált, hogy „Hozzászoktunk az ilyen síráshoz.” A bejegyzésben elmagyarázza: nem kényszerítette a gyermekét arra, hogy a havas kádban maradjon, és amikor látta, hogy „tényleg túl hangosan sír”, magához ölelte.
– magyarázkodott a nő.
Majd hozzátette: megszokták, hogy a különböző helyzetekben a kicsi „így sír”.
Egy Fehér megyei nőnél még 2006-ban diagnosztizáltak vírusos májgyulladást. Abban az évben nyolc hónapos kezelésen esett át egy kolozsvári egészségügyi intézményben, eredménytelenül.
2021 novemberében ismét kórházba került, amikor kiderült, hogy a betegség májzsugorodássá fejlődött. Kezelőorvosa 2022 januárjában legalább egyéves kezelést javasolt neki az Európai Unióban engedélyezett, de Romániában nem kapható bulevirtid hatóanyagú gyógyszerkészítménnyel.
A bulevirtid egy antivirális hatóanyag, amelyet a krónikus hepatitisz D vírus (HDV) fertőzés kezelésére fejlesztettek ki. A gyógyszer Hepcludex néven vált ismertté, és különösen fontos azok számára, akik HDV és hepatitisz B (HBV) társfertőzéssel élnek, mivel a HDV a legagresszívebb formája a vírusos hepatitisznek, amely gyors májkárosodáshoz és cirrózishoz vezethet.
A gyógyszer rendkívül drága, és sok országban még nem része az állami egészségügyi támogatási programoknak, ami komoly finanszírozási problémákat jelent a betegek számára, ugyanakkor az egyik legígéretesebb kezelés a hepatitisz D ellen.
A páciens 2022 májusában kérelmet nyújtott be az egészségbiztosítási pénztárhoz, amelyben kérte az orvos által előírt kezelés megtérítését, de az intézmény képviselői elutasították a kérelmet azzal az indokkal, hogy a hatóanyag nem szerepel a biztosítottak számára elérhető ártámogatott gyógyszerek.
A nő 2022 novemberében fordult az egészségügyi minisztériumhoz, hogy kérje a gyógyszer felvételét az ingyenes vagy ártámogatott gyógyszerek listáját listájára, de kérését elutasították. A szaktára válaszában azt állította, hogy a Hepcludex romániai engedélyezésére vonatkozó kérelmet már benyújtották, és az elbírálás alatt van.
Ilyen körülmények között a beteg hitelt vett fel, és megvásárolta a gyógyszerkezelést, amely 94 564 euróba került, és amelyet 2022. június 24-től 2023. április 3-ig követett. A terápiát követően a nő meggyógyult.
Ezután döntött úgy, hogy bírósághoz fordul, és ott próbál érvényt szerezni az igazának. Időközben kiderült, hogy az egészségügyi minisztérium 2022-es válaszában hivatkozott eljárás azzal zárult, hogy a gyógyszert felvették a teljes mértékben támogatott készítmények listájára.
A Fehér megyei törvényszék szerint ennek fényében nincs akadálya annak, hogy jóváhagyják a kérelmező visszatérítési igényét azon összegre vonatkozóan, amelyet 2022-ben saját forrásból fizetett ki a gyógyszer beszerzésére, és amely jelenleg már 100 százalékos támogatással elérhető.
A bíróság azt is kimondta, hogy a kérelmező nem kapott semmilyen konkrét segítséget azoktól a hatóságoktól, amelyekhez 2022-ben fordult, így saját költségén kellett előteremtenie a szükséges életmentő gyógyszer árát.
A román állam azonban megtámadta a döntést a gyulafehérvári fellebbviteli bíróságon.
A megállapított szabálytalanságok orvoslásáig ideiglenesen felfüggesztette a homoródfürdői Lobogó étterem működését a fogyasztóvédelmi hatóság, és 30 ezer lejes bírságot szabott ki, miután három család tagjai rosszul lettek az ott elfogyasztott étel miatt.
A Hargita megyei fogyasztóvédelmi hivatalt telefonon értesítette a rendőrség egy Hargita megyei étteremben történt incidensről. A bejelentés szerint három bukaresti család – felnőttek és három gyerek – vacsorázott az étteremben. Később, a Bukarestbe való visszaúton rosszul lettek a felnőttek és a gyerekek is, az utasok a Brassó megyei kőhalmi kórházban kaptak orvosi ellátást.
A fogyasztóvédelmi hivatal ellenőrzése során kiderült, hogy nem megfelelő hőmérsékleten tárolták az élelmiszereket, hiányos volt az alapanyagok címkézése, higiéniai szempontból nem megfelelő konyhai eszközöket használtak. Továbbá a fedél nélküli hulladéktárolók növelték a fertőzésveszélyt, és nem voltak feltüntetve a menüben az allergén összetevők, valamint a tápértékadatok sem.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.