// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Hosszú Katinka összerúgta a port a nemzetközi úszószövetséggel

// HIRDETÉS

A Vaslady szerint a FINA-szabályzat megváltoztatásának az egyetlen hatása az lesz, hogy nem nyerhet annyit, mint eddig.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) jelentősen megváltoztatta a szabályokat a 2017-es úszó világkupa-sorozatra. Az elmúlt öt év összetett győztese, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka élesen kritizálta az új rendszert - tudósít az MTI.

Az idén kilenc állomásos vk-t érintő talán legfontosabb módosítás az, hogy egy versenyző egy viadalon maximum négy egyéni számban indulhat. A korábbi években előfordult, hogy Hosszú egy versenyen tíz, vagy annál több számban is résztvevő volt.

„Gratulálok FINA, így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit idén...

De mást nem” – áll a Hosszú Katinka Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben. A 28 éves úszó megemlíti: azzal sem ért egyet, hogy a vk-futamokra mostantól nem nevezhet bárki, azokon csak meghívással lehet elindulni.

Hosszú 2012 óta minden évben megnyerte a sorozat összetett pontversenyét, csak tavaly 386 ezer dollárt (106 millió forint) keresett és 73 aranyérmet gyűjtött.

A FINA Budapesten tartózkodó ügyvezető igazgatója, a román Cornel Mărculescu az ATV-nek rövid interjút adott a világkupát érintő változásokkal kapcsolatban. A sportvezető elmondta: a FINA alelnökének,

Gyárfás Tamásnak nincs köze a lebonyolítási rendszerben történt módosításokhoz.

Az a FINA Úszó Technikai Bizottságának javaslatára született meg, és egy év tapasztalatai alapján vonják le a végső következtetéseket, hogy az újítás beválik-e.

Mărculescu hangsúlyozta: a kilenc állomásból álló sorozat megrendezése több mint 6 millió dollárba kerül a FINA-nak, amelyből több mint 2 millió a pénzdíj. A FINA szándéka az, hogy ne csak néhány, hanem minél több világklasszis úszó vegyen részt a sorozat versenyein, és hogy az a lehető legizgalmasabb legyen. Ennek elősegítése érdekében a legjobbak minden költségét a FINA magára vállalja.

A vk-pénzdíjak a korábbiakhoz képest emelkedtek, hiszen a jövőben nem az első három, hanem az első hat helyezett részesül anyagi elismerésben.

Az úszók idei világkupa-sorozata, melyet 25 méteres medencében rendeznek, augusztus 2-án kezdődik Moszkvában.

A világkupa 2017-es menetrendje (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):

augusztus 2-3.: Moszkva
augusztus 6-7.: Berlin
augusztus 11-12.: Eindhoven
szeptember 22-23.: Doha
szeptember, 26-27.: Dubaj
szeptember 30.-október 1.: Hongkong
november 10-11.: Peking
november 14-15.: Tokió
november 18-19.: Szingapúr

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.