Mert minden bizonnyal ide telepítik majd az országba érkező migránsokat.
A hatóságok a vasárnap kezdődött gyakorlat lejárta után sem bontják le a román-szerb államhatár közelébe felépített két sátortábort - jelentette a Digi 24 hírtelevízió.
A televíziónak Nagykomlós község polgármestere arról nyilatkozott, hogy a községhez tartozó Kunszőlősön felállított tábor a helyén marad arra az esetre, ha Románia felé is elindul a bevándorlók áradata. A polgármester a belügyi szervektől kapott tájékoztatásra hivatkozott.
A csendőrség és határrendészet az elmúlt napokban mind a kunszőlősi, mind pedig a temesmórai sátortábort kibővítette és felszerelte, csütörtökön pedig mindkét táborban a bevándorlók regisztrálását gyakorolták. A hírtelevíziókban bemutatott képsorokon mindkét táborban körülbelül száz-száz sátor látszik. Egy-egy sátor 8-10 személy befogadására alkalmas.
A hatóságok a Digi 24 beszámolója szerint áramfejlesztőket vittek a táborokba, és optikai szálas kábelek kihúzásával a széles sávú internetkapcsolat lehetőségét is megteremtették. A határrendészek csütörtökön a bevándorlók azonosítását, regisztrálását, egészségügyi ellenőrzését és az ujjlenyomatvételt gyakorolták. Arra a következtetésre jutottak, hogy körülbelül fél órát kell szánniuk minden egyes bevándorlóra.
A belügyi hatóságok vasárnap kezdtek sátortábort építeni a magyar-román-szerb hármashatártól mintegy húsz kilométerre fekvő Kunszőlősön, és a Temesvár-Belgrád országút határátkelője melletti Temesmórán. A belügyminisztérium azt közölte, hogy Temes megyében egy gyakorlat keretében ellenőrzik a román hatóságok műveleti válaszadási képességét, tekintettel a szomszédos országokban tapasztalt bevándorlási hullámra.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Országszerte megnyíltak hétfőn a polgármesteri hivatalok adó- és illetékosztályai, ahol a polgárok kifizethetik az ettől az évtől sok esetben a duplájára, sőt a háromszorosára emelkedett helyi adóikat.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hétfőtől lehet befizetni a helyi adókat és illetékeket Marosvásárhelyen. Már az esztendő első nyitvatartási napján többen éltek a lehetőséggel, és törlesztették pénzügyi kötelezettségeiket, de hosszú sorok sehol nem alakultak ki hétfő reggel.
Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.

Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.