// 2026. április 27., hétfő // Zita

Hogyan köszöntötte Dragnea a 44 éves Victor Pontát?

// HIRDETÉS

Ma van a szülinapja a majdnem volt doktornak.

„Élj sokáig, Victor! Legyen jobb és igazságtalanságok nélküli éved!” – ezzel a Facebook-bejegyzéssel és egy közös fotóval köszöntötte Liviu Dragnea, a PSD elnöke Victor Pontát, aki ma tölti 44. életévét.

És hát rá is fér a jókívánság Pontára, akinek nemrég miniszteri rendelettel megvonták doktori címét (még nem végleges, mivel Ponta megtámadta a döntést a bíróságon), ráadásul bűnvádi eljárások is folynak ellene. Dragnea pedig tudja jól, mit beszél, ő ugyanis szintén áldozata az „igazságtalanságoknak”, őt ugyanis jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az államfő leváltásáról rendezett 2012-es népszavazáson politikai befolyásával visszaélve csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait.

Ponta szintén Facebook-bejegyzésben köszönte meg a jókívánságokat. Azt írta, hogy a következő évek jobbak legyenek, mint az eddigiek (mélységesen megértjük), hogy reméli, több jót tesz majd, mint eddig (ezt is nagyon megértjük), hogy kevesebbet hibázik (ajjaj!) hogy érettebb és önzetlenebb lesz (itt kezdtünk el könnyezni) és hogy nem hagyja, hogy az önző és felületes emberek ismét becsapják és kihasználják (ez igen!).

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
Székelyhon

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

// még több főtér.ro