// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda
vegyesen

Hivatalosan is német kézbe került egy romániai fegyvergyár, makrélától halt meg egy kislány és a nagymamája – hírmix

// HIRDETÉS

A kormány pedig akárhogy igyekszik, egyelőre nem tudja megadóztatni a vagyonosokat.

A kormány megadóztatná a gazdagokat, csak éppen nincs hozzá rendszere

Gazdag embert az ág is segíti. Az ág jelen esetben a romániai digitalizációs impotenciát fedi. Marcel Bolos pénzügyminiszter kedden jelentette be, hogy április 30-áról szeptember 30-ikára kénytelenek halasztani annak a vagyonosokat érintő, 0,5%-os többletadónak a bevezetését, amely a 2,5 millió lejnél többet érő ingatlanok, illetve a 375 ezer lejnél többe kerülő autók tulajdonosait érinti. Az ok egyszerű: az információs rendszer egyelőre nem áll készen arra, hogy hozzáférést biztosítson az ingatlanok adóköteles értékére vonatkozó információkhoz. Mondjuk, ha a romániai adatbázisok és rendszerek állapotából indulunk ki, a vagyonosok megnyugodhatnak, mert valószínűleg szeptemberben sem lesz semmi abból az extra adóból. Ennek alighanem a törvényhozók közül is sokan örülhetnek.

Fagyasztott makrélától halt meg egy négyéves kislány és a nagymamája

Egy helyi boltban vásárolt fagyasztott makréla okozhatta a halálát egy négyéves, Călăraşi megyei kislánynak és nagymamájának – közölte kedden az egészségügyi minisztérium. Az áldozatok egy családi ebéden vettek részt vasárnap, ahol az említett halhúst is feltálalták. Hétfő reggel a kislány rosszul lett, kórházba kellett szállítani, majd dél körül a család újra riasztotta a mentőket, mert a nagyszülők is rosszul lettek. Őket is kórházba vitték ételmérgezéses tünetekkel, de amikor a szívproblémákkal küszködő nagymama értesült az unoka haláláról, leállt a szíve és ő is elhunyt. Az illetékesek vizsgálják a tragédia körülményeit.

Hivatalos: német kézbe került egy erdélyi fegyvergyár

Jóváhagyta a Versenytanács azt a tranzakciót, amely során a német Rheinmetall Landsysteme GmbH átveszi az Automecanica Mediaș Kft.-t és annak leányvállalatát, az Atelierele Speciale Autocamioane Mediaș-t – írja a Krónika. A Szeben megyei üzem a Rheinmetall szerint kulcsszerepet fog játszani az Ukrajnában használt harcjárművek bevetésre való felkészítésében. A német cég még februárban vásárolt 72,5%-os részesedést a katonai járműveket és polgári teherjárműveket is gyártó szebeni vállalatban, a részvények fennmaradó része pedig magánszemélyek kezébe került. A Rheinmetall és az Automecanica már 2022-ben létrehozott közösen egy karbantartó egységet Szatmárnémetiben, a német többségi tulajdonos pedig most arra számít, hogy évente 100 millió eurós bevételt termel majd a teljes romániai egység.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.