A kabinet további hatvan nappal meghosszabbította az alapélelmiszerek árrésének korlátozásáról szóló intézkedést, jelszó az árstabilitás. Valamint ellopták Kelemen Hunor és Marcel Ciolacu személyes adatait, többek között.
A politikusok szeretik a feszültséget, de csak abban az esetben, ha jól megfontolt számításból ők gerjesztik. Az általuk nem kontrollált természetű zavaroktól irtóznak, mert rögtön baljós történelmi leckékre asszociálnak, ezért minden döntéshozatal előtt gondosan mérlegelik a várható társadalmi hatásokat.
A 2024-es választási szuperévben ez hatványozottan érvényes, így nem véletlen, hogy Marcel Ciolacu kormányfő arról beszélt kedden, hogy a koalícióban fontolgatják a két napig tartó szavazás bevezetését az EP-választásokon a külföldön élő román állampolgárok számára. A PSD elnöke szerint a PNL is támogatja, hogy a határokon túl élő román állampolgárok feszültségmentesen élhessenek szavazati jogukkal, hozzátéve, hogy a múltkor is úgy döntöttek, péntekről vasárnapig tartson a szavazás. Emlékezetes, hogy a 2019-es EP-választásokat számos botrány kísérte, mivel úgy az országban, mint a külképviseleteken számos román állampolgár nem tudott élni a választójogával a szavazóhelyiségeknél támadt tumultusok miatt.
Több mint három hete tart a farsang, ezért aki akart, a különböző mulatságokon alaposan belakmározhatott kalácsból, töltött káposztából. Ha valaki ezután adná a fejét kalácsvásárlásra, darálthús beszerzésre, annak mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, ugyanis megjelent a mezőgazdasági minisztérium honlapján az alapélelmiszerek árrésének korlátozásáról szóló intézkedés hatályát 60 nappal meghosszabbító sürgősségi rendelettervezet. E szerint lekerült a korlátozott kereskedelmi árrésű élelmiszerek listájáról a rizs, a kalács, a sűrített paradicsomlé, a margarin, az élesztő és a darált hús, így ezekért a termékekért már többet fogunk fizetni.
Jó hír viszont, hogy maradt a korlátozás a következő élelmiszerek esetében: 300-500 grammos fehér kenyér, 1,5 százalékos zsírtartalmú friss tehéntej, telemea, 3,5 százalékos zsírtartalmú joghurt, búzaliszt, kukoricadara, tojás, napraforgóolaj, csirkehús, sertéshús, friss zöldség, gyümölcs, burgonya, cukor, 12 százalékos zsírtartalmú tejföl, legtöbb 250 grammos kiszerelésű vaj és legtöbb 350 grammos kiszerelésű szilvaíz. Így, ha kaláccsal vagy anélkül, de továbbra is lesz mit takarékosabban tenni az asztalra.
A miniszterelnök azzal indokolta az intézkedés meghosszabbítását, hogy a román állampolgároknak továbbra is szükségük van az élelmiszerárak stabilitására, a múltkori spekulatív áremelési őrület után. Ciolacu szerint a korlátozás visszafogta a spekulatív áremeléseket, hozzájárult az infláció csökkenéséhez, és szinten tartotta a lakosság vásárlóerejét. A statisztikai intézet adatai szerint a 2023 decemberi árak 5,8 százalékkal voltak magasabbak a 2022 decemberi áraknál, míg tavaly júniusban, amikor a kormány döntött az árréskorlátozásról, a fogyasztói árak csaknem 18 százalékkal voltak magasabbak a 2022 júniusi szintnél.
Kibertámadás érte a képviselőház szervereit. Ahogy az ilyenkor lenni szokott a hekkerek számos bizalmas dokumentumhoz, orvosi vizsgálatok eredményeihez, személyi okmányokhoz fértek hozzá. A Digi24 hírtelevízió információs technológiával foglalkozó nézője arról számolt be, hogy az egyik erre szakosodott honlapon egy hekkercsoport a képviselőház adatbázisának feltörésével hencegett, és a személyes adatokért cserébe állítólag 0,8 bitcoint, azaz 30 ezer eurót követeltek.
Ez nem vall etikus magatartásra, de hogy mégsincs kőből a kiberbűnözők szíve azt jól mutatja a nemzeti kisebbségi léthelyzet és a nemzetiségi jogok garantálása iránti érzékenységük magas foka. Az adathalászok amellett, hogy meglepő visszafogottságot tanúsítottak az anyagi követelésük terén, arra is tekintettel voltak, hogy a közzétett személyigazolványok között magyar politikusé is legyen. A forrás paritásos alapon Marcel Ciolacu és Kelemen Hunor nevét említette. A képviselőház főtitkársága bejelentette, hogy feljelentést tesznek a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségen, ugyanakkor cáfolták, hogy a hekkerek pénzt követeltek volna az adatok visszaszolgáltatásáért cserében.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.