// 2026. április 29., szerda // Péter

Hillary Clinton nyilvánosan elismerte vereségét

// HIRDETÉS

Beszédére kedd este óta vártak az amerikaiak.

Hillary Clinton a választás éjszaján nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és szerdán is többször elhalasztotta a nyilvános szereplést. Végül szerda délután (kelet európai idő szerint negyed nyolckor) ismerte el nyilvánosan vereségét. A demokrata párti elnökjelölt együttműködést ajánlott Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek, és reményét fejezte ki, hogy „minden amerikai sikeres elnöke” lesz.

Hillary Clinton beszédében hangsúlyosan szólt arról, hogy „megéri a küzdelem azért, amiben hiszünk”. Clinton a nemzete iránti szeretetéről beszélve kiemelte, hogy változatlanul meggyőződése az, amit kampánya jelszavául választott: „együtt erősebbek vagyunk”. Érzelemdús beszédében a volt elnökjelölt hangsúlyozta, hogy a hatalom békés átadása mindig is az amerikai demokrácia erőssége volt. A vereség fájdalmas, de el kell fogadni – mondta, s hangsúlyozta: nyílt szívvel meg kell adni az esélyt Donald Trumpnak is, hogy jó elnök lehessen. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak erős, befogadó és jószívű országnak kell lennie, s „a mi állampolgári felelősségünk, hogy tisztességesebb országot építsünk”. Szerinte hamarabb, mint gondolnánk, valaki át fogja törni az üvegplafont, azaz Amerikának női elnöke lesz.

Mielőtt Clinton a pódiumra lépett volna, alelnökjelöltje, Tim Kaine dicsérte Clintont és egész életében kifejtett munkásságát, az elnökválasztási kampányt és felhívta a figyelmet arra, hogy abban senki nem kételkedett, hogy Hillary Clinton elismeri majd a vereségét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro