Ha a kabinet vágyain múlik minden, harsogva dübörög majd a gazdaság. Ha.
Több mint ötszázalékos gazdasági növekedésre alapozva fogadta el az idei állami költségvetés tervezetét a kormány kedden, azon az ülésen, amelyen puccsszerűen elfogadta a részleges közkegyelemről és a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló rendeleteket is.
A tervezetben 815 milliárd lejes GDP-vel, 1,4 százalékos inflációval, és 4,46 lejes euró-árfolyammal számolnak.
A központi költségvetést az előző évinél több mint 15 százalékkal magasabb bevételekre számítva dolgozta ki a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kabinet, amely a kiadási oldalon 15,5 százalékos növekedést irányzott elő.
A kabinet a teljes államháztartás szintjén 254,7 milliárd lejes bevételekkel számol, ennél pedig 24 milliárd lejjel többet akar költeni. A költségvetési hiány így a GDP 2,96 százalékára rúgna.
A kormány közleménye kiemeli: több mint ötven százalékkal 16,3 milliárd lejre növelte a védelmi minisztérium költségvetését, amely így - Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően - eléri a GDP 2 százalékát.
A költségvetési tanács arra figyelmeztette a kormányt, hogy az államháztartás bevételei tekintetében túlságosan derűlátó volt, a - közalkalmazotti béremelésekkel bevállalt - kiadásokat pedig alábecsülte. A nemzetközi pénzintézmények (IMF, Világbank, Európai Bizottság) mindegyike 4 százalék alatti gazdasági növekedést valószínűsít idén Romániában.
Az államháztartás bevételei tavaly a GDP 30 százaléka alá csökkentek, miután 2016 január elsején 24-ről 20 százalékra csökkentették az áfát. Idén újabb 1 százalékponttal 19 százalékra csökkent az áfa, a kormány pedig további nyugdíj- és béremelésekről döntött.
A gazdaságpolitikát évek óta meghatározó szociálliberális parlamenti többség sorozatos adócsökkentésekkel és béremelésekkel érte el az uniós szinten élen járó gazdasági növekedést, amely főleg a belső fogyasztás ugrásszerű növekedésén alapul. Bukarest a 2015-ös évet még 0,8 százalékos GDP-arányos államháztartási deficittel zárta, a tavalyi évet pedig már mintegy 2,82 százalékos, uniós módszertannal számolt (ESA-) hiánnyal zárta.
A kormány arra hivatkozik, hogy az euróövezet átlagos költségvetési hiánya is meghaladja a 2 százalékot, miközben adósságterhei meghaladják a GDP 90 százalékát. A román államadósság jelenleg a GDP 37,5 százalékát teszi ki, és - egy kedden elfogadott törvénytervezet szerint - év végéig sem haladhatja meg a 40 százalékot. A bukaresti kormány azzal számol, hogy az eladósodás mértéke a legrosszabb forgatókönyv esetén sem haladja meg 2020-ig a GDP 43,3 százalékát.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.