// 2024. október 5., szombat // Aurél
RMDSZ

Hihetetlen: továbbra is Viorica Dăncilă Románia miniszterelnöke!

Na jó, dehogy hihetetlen, a bizalmatlansági indítványnak esélye sem volt a csütörtöki bizalmi szavazáson.

Semmilyen meglepetés nem történt az ellenzék által a kormány ellen benyújtott, Elég! A Dragnea- Dăncilă kormány Románia szégyene című bizalmatlansági indítvány csütörtöki szavazásán: a képviselők és szenátorok nem szavazták meg a kormánybuktató indítványt. Az indítványt a szükséges 233 helyett csupán 161-en tánogatták, ellene pedig hárman voksoltak.

Az ellenzék szerint a jelenlegi kabinet a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea bábkormánya, ezért azonnal mennie kell.

Az indítvány szövegében a kormányt egyszerűen csak „Dragnea vezette bűnszövetkezetnek” nevezték, amely legyengítette az államot, ráadásul éppen akkor, amikor a legerősebbnek kellene lennie. Ezért a kezdeményezők szerint veszélyezteti a román nemzeti érdeket, ha továbbra is ők irányítják az országot.

Az ellenzék sikeréhez 233 támogató voksra lett volna szükség, de ez több okból sem lehetett meg. Elsősorban azért, mert az ellenzék attól ellenzék, hogy nincs parlamenti többsége.

Másrészt az RMDSZ nevében Kelemen Hunor elnök előre jelezte: ugyan nekik is van mit a kormány szemére vetniük, de mivel még az ő voksaikkal sem lenne meg az indítvány sikeréhez szükséges többség, inkább nem is szavaznak.

Emellett a kormányoldal honatyái is masszívan távol maradtak, éppen csak annyian voltak jelen, hogy biztosítsák a határozatképességet, ami az indítvány kudarcának hivatalossá válásához szükséges volt.

Úgyhogy ennyike volt a 2018-as évre a parlamenti tevékenység, a kormány a helyén, az ellenzék is, folytatás jövőre.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro