// 2025. január 11., szombat // Ágota
Zilah

Hetven évvel a megépítése után vehették birtokba Zilahon a Kálvineumot

// HIRDETÉS

A reformátusok által épített ingatlant annak idején azonnal államosították. Most Balog Zoltán, az emberi erőforrások budapesti minisztere jelenlétében avatták újra.

Ünnepelt vasárnap a Szilágyság központja: Zilah református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette igazán birtokba a Kálvineum oktatási és művelődési központot és kollégiumot.

A második világháború idején nagy erőfeszítések árán, közadakozásból felépített épületet egy évvel az átadása után államosították, részleges visszaszolgáltatására és birtokba vételére a magyarságnak 2011-ig kellett várnia. A magyar állam támogatásával felújított épületet vasárnap avatták fel.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az épület felavatása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten megrendítőnek, fájdalmasnak, de mégis örömtelinek nevezte a zilahi magyarság harcát. Hozzátette: „azért örömteli is, mert mégiscsak győztünk, a Kálvineum egy részét visszavettük". Azt tartotta a történet tanulságának, hogy háborúban is lehet építkezni, csak sokkal nehezebben.

A miniszter úgy vélte, hogy a reformáció óta eltelt ötszáz év, de az utolsó száz év is arra tanít, hogy jobbnak kell lenni másoknál, és így közép távon győzelmeket lehet aratni. Mint pontosította a Németh László által meghirdetett „minőség forradalma" nem azt jelenti, hogy másokat legyőzünk, de „azt jelentheti, hogy felülmúljuk mások teljesítményét". A gondolatot folytatva a miniszter kijelentette: az a legjobb, ha a tehetség és a magyarság összetartozik.

Balog Zoltán szerint a magyarságnak az a feladata, hogy minden erejét összeadja az újabb győzelmek érdekében.

Elmondta:

a magyar állam ez évtől két ütemben 40 milliárd forintot szán arra, hogy Magyarország határain kívül bölcsődéket, és óvodákat építsen.

Hozzátette, olyan minőségi intézményeket létrehozását akarják támogatni, amelyek vegyes házasságban élő magyar szülők számára is vonzóak.

A miniszter arra is kitért, hogy

2018-tól a világ bármely pontján születő magyar gyermeket megilleti a magyar állam által biztosított babakötvény, és édesanyját az anyasági támogatás.

Mint elmagyarázta, a babakötvény értéke a gyermek felnőtté válására akár néhány százezer forintra is felduzzadhat. Hozzátette: a kötvény pénzügyi fogalom, de egyben köteléket is jelent a felnövekvő gyermekek és a magyar állam között. A gyermekek és családjaik minden évben levélben fognak tájékoztatást kapni a kötvényük helyzetéről, és ezáltal is tudatosul bennük, hogy számon tartják őket Budapesten.

Megemlítvén, hogy Zilahon már a 2. századtól római őrtorony állt, Balog Zoltán annak a szükségességéről beszélt, hogy legyen a városban magyar őrtorony. „Ha a fiataljaink ott lesznek az őrtornyok körül, akkor lesz jövője mindenkinek aki a magyar életet óvja és gyarapítja" - fogalmazott a miniszter.

A központi református templomba gyűlt három zilahi gyülekezet hívei számára Szász Bálint Róbert esperes prédikált a vasárnapi hálaadó istentiszteleten, a Kálvineum történetét pedig Püsök Sándor Csaba lelkész elevenítette fel. Amint felidézte, az államosított épületet 1979-ben két részre osztotta, és külön-külön telekkönyveztette a román állam, a visszaszolgáltatás pedig csak a romos állapotba került kulturális központra vonatkozott. A szolgálati lakásokból álló épületrészt továbbra sem vehette birtokba az egyház. A vissza nem adott épületrészt - a falán levő hirdetmény szerint - 550 ezer euróért árulja egy ingatlanügynökség. Amint a lelkész megjegyezte:

megérett az idő arra, hogy perújrafelvételt kezdeményezzenek a maradék vagyon visszaszerzésére.

Az ingatlanfelújítás történetét ismertető Oláh Mihály lelkipásztor elmondta: 2014 óta az emberi erőforrások minisztériuma 194 millió forinttal támogatta a zilahi reformátusságot. Ebből az összegből nemcsak felújították és korszerűsítették a kulturális központot, hanem 40 gyermek ellátására alkalmas szórványkollégiumot is létrehoztak mellette. Ebből a támogatásból épült orgona is az egyik zilahi református templomban.

Amint a templomi történeti áttekintésből kiderült, a zilahi református közösség öröme azért sem lehet teljes, mert a Református Wesselényi Kollégium épületét - melyben egykor Ady Endre tanult - továbbra sem szolgáltatta vissza az egyháznak a román állam.

A templomi beszédek után a mintegy ezer fős gyülekezet átvonult a Kálvineumba, ahol a szalagvágást követően kóruselőadást hallgathatott.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak
Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Holtan találtak két tinédzsert
Székelyhon

Holtan találtak két tinédzsert

Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.

// még több főtér.ro