Nemzetbiztonsági üggyé vált a fiatalok kábítószer-fogyasztása, az államfő szerint komoly a helyzet. Betilthatják az energiaitalok kiskorúaknak való árusítását. Sorin Grindeanu kiszámíttatja, mekkora veszteség érte a fuvarozókat a Schengen-csatlakozás késése miatt.
Románia kártérítést akar kérni a schengeni csatlakozás elmaradása miatt – jelentette be Sorin Grindeanu. A szállításügyi miniszter azt mondta: nemsokára pontosan kiszámítják, hogy mekkora a fuvarozó cégek vesztesége, de szerinte ez az összeg a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékára tehető. Előzetes becslések alapján ez az összeg meghaladhatja a 6 milliárd eurót.
Grindeanu szerint Romániának kártérítést kell követelnie a fuvarozókat ért veszteségek miatt, erről pedig tájékoztatta Adina Văleant, az EU szállításügyi biztosát. Románia rengeteg pénzt fektetett az úthálózat fejlesztésébe, magyarázta a miniszter, időközben pedig nagyon megnőtt az Ukrajna felé és felől történő teherforgalom, ami megterheli a közlekedési infrastruktúrát. Ezenkívül a romániai fuvarozók vesztesége a Schengeni térségbe lépés költségeiben és a határon való várakozásban is mérhető – tette hozzá.
Romániában annyira aggasztó méreteket öltött a fiatalok kábítószer-fogyasztása, hogy az államelnök úgy döntött: a Nemzetbiztonsági Tanács (CSAT) legközelebbi ülésének napirendjén szerepelni fog ez a kérdés. Klaus Iohannis erről a tanévnyitón beszélt, amelyen egy bukaresti iskolában vett részt.
Iohannis szerint erre azért van szükség, mivel a drogfogyasztás az egyéni kockázatok mellett a nemzetbiztonságot is fenyegeti.
Cătălin Predoiu belügyminiszter augusztus végén úgy fogalmazott: a felnőttek kábítószer-fogyasztása elleni harc elveszett ügy, most pedig a fiatal generáció megmentésére kell összpontosítani. A miniszter ezzel válaszolt Marcel Ciolacu kormányfő előző napi felszólítására, miszerint határozottabb rendőri fellépést vár a drogterjesztők ellen. Ciolacu azt mondta: a belügyminisztérium drogellenes lépései nem elegendők, azt akarja, hogy a bűnüldöző szervek teljes létszámmal vegyék célba a kábítószerterjesztőket.
Az iskolások körében annyira elterjedt a drogfogyasztás, hogy a kormány azt is mérlegelte, hogy az iskolákban tömegesen tesztelni fogják a tanulókat. Az ötletet azonban elvetették, mivel sem az egészségügyi, sem az oktatási minisztérium nem támogatta.
Az utóbbi időszakban Romániában több súlyos, halálos áldozatokat is követelő közúti balesetet okoztak drog hatása alatt álló fiatalok. Az egyik ilyen baleset augusztusban történt a Fekete-tenger parti Vama Vechén, ahol egy 22 éves bekábítószerezett fiatal férfi a Mercedesével belehajtott egy egyetemista csoportba, a balesetben pedig ketten meghaltak és többen megsebesültek.
Csak ennek a cikknek az elkészülte idején két olyan közúti incidensről érkezett hír, amelyeknek drog hatása alatt álló fiatalok voltak a szereplői. Szatmár megyében egy 20 éves fiú és egy 18 éves lány halt meg motorbicikli-balesetben, miután a motorral nekiütköztek az előttük haladó gépkocsiba. A fiatal férfi hátizsákjában nagyobb mennyiségű metamfetamint és kannabiszt találtak, a rendőrség azt feltételezi, hogy a férfi drog hatása alatt vezette a motorbiciklit. Ploiești közelében a rendőrség gyorshajtás miatt állított meg egy gépkocsit, amelynek 19 sofőrjéről kiderült, hogy kábítószert fogyasztott.
Jelenleg Romániában bárki korlátozás nélkül vásárolhat energiaitalokat. Ezek a termékek azonban a rengeteg cukor mellett különféle, a központi idegrendszert stimuláló anyagokat is tartalmaznak: koffeint, taurint, karnitint stb., amelyek rendszeres fogyasztása gyakran súlyos mellékhatásokat okoz. Az energiaitalok különösen népszerűek a fiatalok körében és hosszú távon súlyos egészségi kockázatot jelent a fogyasztásuk.
A fiatalok energiaital-fogyasztását próbálja korlátozni egy törvénymódosítás, amelyet Alfred Simonis PSD-képviselő terjesztett be hétfőn. A kezdeményezés megtiltaná, hogy boltok ilyen italokat adjanak el kiskorúaknak. A tervezet szerint az energiaitalok árusítása 18 évesnél fiatalabb gyerekeknek kihágásnak minősülne, amit pénzbírsággal vagy a működési engedély 10-30 napos felfüggesztésével büntetnének. Ha az italok árusítása iskolai boltokban vagy büfékben történik, 1000-3000 lejes büntetés szabható ki.
Kérdés persze, hogy egy ilyen szigorítást milyen eredménnyel lehetne betartatni, ugyanis jelenleg a dohánytermékek és a szeszes italok árusítása is tilos kiskorúaknak, sok boltban vagy kocsmában mégis kiszolgálják a 18 évesnél fiatalabbakat is cigarettával vagy alkohollal.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.