// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Hétfő óta 40 új „vörös” iskola van az országban, köztük egy szentgyörgyi

// HIRDETÉS

A Mikes Kelemen Főgimnáziumot 14 napra be kellett zárni, a diákok és tanárok pedig otthoni karanténba kerültek.

Hétfőn még 260 tanintézetben kezdődött az iskolai tanév vörös forgatókönyv szerint – ami azt jelenti, hogy az érintett mintegy 100 ezer diák kizárólag online oktatásban részesül, amíg a koronaszámok alább hagynak –, ám csütörtökre ez a szám 300-ra nőtt.

14 napra a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium is „bevörösödött”, miután három, különböző osztályokba járó diák és egy tanár koronatesztje is pozitív lett. A Mikes két osztályában már keddtől online oktatás zajlott, mert egy hatodikos és egy tizenkettedikes diáknál is kimutatták a fertőzést – azóta egy tizenegyedikes diák is megbetegedett.

Ágoston László, a Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője ráadásul elmondta, hogy a tanintézet összes diákja és tanára otthoni karanténba kerül, mivel az iskolában nagy az átjárás, így a fertőzésveszély is fokozott. A Székelyhon értesülése szerint hétfőtől a város összes többi iskolája sárga kategóriába kerül az eddigi zöldből, azaz ezentúl hibrid oktatás fog folyni bennük.

Az oktatási minisztérium csütörtökön kiküldött friss adatai szerint jelenleg az ország 12 981 sulijában zajlik az oktatás hagyományos formában, zöld forgatókönyv szerint, 4375-ben sárga forgatókönyv szerint (hibrid oktatás: a diákok egy része bejár, mások rotációban tanulnak online, illetve az iskolában; ez a szám egyébként hétfőn még közel 5000 volt), 300 tanintézet pedig bevörösödött.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro