Fordulatos és gólzáporos meccsen jutott tovább a kolozsvári csapat Glasgow-ban a Bajnokok Ligája selejtezőiben.
Az Asztana és a Maccabi Tel-Aviv után a skót bajnok Celticet is kiejtette a román bajnok, pedig a hazai 1-1-es döntetlen és a Celtic Park 60 ezer szurkolója pokoli visszavágót ígért. Az is lett, a hétgólos találkozón felváltva járta meg a mennyet és a poklot a két csapat, hogy végül a CFR örülhessen. Amely immár másodszor nyert meccset Britanniában, hiszen 2012 decemberében, eddigi utolsó Bajnokok Ligája csoportkörös szereplésekor az Old Traffordon is nyerni tudott 1-0-ra a Manchester United ellen.

Pedig a küzdelmes, kiegyensúlyozott, de helyzetekben nem túl gazdag első félidő nem jelezte előre a drámát. Ciprian Deac fejesgóljával a CFR megszerezte a vezetést, és távol tudta tartani kapujától a skótokat, akik viszont a szünet utáni perceket nyomták meg, és fordítottak 2-1-re. Fél óra volt még hátra ekkor, és jött egy olyan focidráma, amelyhez általában a Liverpool meccsein szokott az átlagos szurkoló.
A skót csapatkapitány megajándékozta egy 11-essel a CFR-t, amit Bilel Omrani be is lőtt a 74. percben, de másfél perc múlva már megint a Celtic vezetett. Kőkemény négy percig, mert jött újra Omrani, és felvarrta a léc alá a kapusról kipattanó labdát – a több idegenben lőtt góllal már ekkor továbbjutásra állt a kolozsvári gárda. Amely ekkor már sokkal jobban is védekezett, majd a hetedik ráadáspercben George Ţucudean egy laza emeléssel a kegyelemdöfést is bevitte a Celticnek.
A BL play-off körében a cseh bajnok Slavia Prága ellen játszik a CFR, a jövő héten hazai pályán, egy héttel később idegenben. A párharc győztese a Bajnokok Ligája, a vesztes pedig az Európa Liga csoportkörébe jut.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.

További híreink: felröppent a hír, hogy Bolojan lemond, de hamar cáfolták, az extrém meleg után pedig hirtelen lehűlés várható a hétvégén.