// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Hát elkezdődött: a román egészségügy kezd belerokkanni a járvánnyal folytatott küzdelembe

// HIRDETÉS

Ezt az egyik olyan hazai szakember mondja, akinek érdemes adni a szavára.

A temesvári járványguru, Virgil Musta párszor már megkongatta a vészharangot azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, ha ilyen ütemben nőnek a napi számok, most viszont már nem jövő időben beszél. Elmondta: olyan sok az aktív fertőzött, hogy a kórházak az ország számos pontján megteltek, és ez különösen igaz az intenzív osztályokra, hiszen országszerte ezeken van a legkevesebb hely.

A temesvári Victor Babeș Kórház járványrészlegének vezetője szerint ez részben azért van így, mert

az intenzívre minimum 3–4 hétre kell beutalni egy beteget, hogy megkaphassa az életmentő kezelést,

így a rotáció jóval lassabb, másrészt a vírus már olyan ütemben terjed, hogy nagyobb eséllyel kapják el az egyéb, krónikus betegségben is szenvedő, veszélyeztetett kategóriába tartozó emberek, akik szinte biztos, hogy az intenzíven kötnek ki a szövődmények miatt. Mint mondta, igyekeznek hazaküldeni, akit csak lehet, hogy otthoni karanténban vészeljék át a betegség végét, és legyen hely a súlyosabb eseteknek, de már alig győzik így is.

Ma-holnap már az orvosoknak kell eldönteni, kit mentenek meg, és kit hagynak meghalni,

így nagyon is szükség van azokra a komoly megszorításokra, amelyekről ma beszéltek a katasztrófavédelmi operatív törzs ülése után a fejesek.

Ezt ugyan nem mondta, de ezekre az intézkedésekre már jóval korábban szükség lett volna, csakhogy a helyhatósági választások kampányhajrájában a kormánynak nem akaródzott olyan intézkedéseket hozni, amelyek esetleg csökkenthették volna polgármesterjelöltjeik népszerűségét, inkább hagyták elharapódzni a járványt, most pedig próbálnak tüzet oltani, ha ugyan még lehet.

Virgil Musta elmondta: a rendszerváltás előtt a krónikus veseelégtelenséggel küzdő, hemodíalízisre szoruló páciensek esetében kellett az orvosoknak az életkor és a kockázatok figyelembe vételével prioritási sorrendet felállítani a betegek között, nem volt ugyanis megfelelő számú készülék a kezeléshez. „Soha nem akartam azoknak az orvosoknak a helyébe kerülni, de most nagyon közel vagyunk hozzá” – tette hozzá a temesvári főorvos.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro