// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Háromszék magáénak érzi a brassói repteret

// HIRDETÉS

Most már csak meg kéne építeni.

Felszállt az első repülőgép Brassóból. Ez azonban csak azt jelzi, hogy elkészült a kifutópálya, a nemzetközi repülőtér tényleges üzembe helyezésére még évekig várni kell – emlékeztet a Székely Hírmondó. Az eseményen tanácselnökök és miniszterek is részt vettek.
 
„Ez egy gazdaságosan működtethető reptér lesz, amely évi egymillió turistát fogad, és jelentős áruforgalmat bonyolít le” – nyilatkozta Aristotel Căncescu, a Brassó Megyei Tanács elnöke.
 
A reptér egyik legnagyobb nyertese a tőle 25 kilométerre található Sepsiszentgyörgy lenne.
 
„Lemértem, és egészen pontosan 34 perc alatt értem a polgármesteri hivataltól a vidombáki kifutópályáig, ez sokkal kevesebb, mint amennyi idő alatt Bukarest vagy Budapest központjából el lehet érni az ottani repterekre – mondta Antal Árpád megyeszékhelyi polgármester. – Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Szentgyörgyhöz közelebb kerül az egész világ, mind turisztikai szempontból, mind befektetések szempontjából is szinte felmérhetetlen az előny, amit a városnak hoz.”
 
A háromszéki vállalkozók szerint is hatalmas lépés lenne egy közeli repülőtér.
„Nagyon fontos az időbeli tényező, hogy mennyi idő alatt lehet eljuttatni vagy ide elhozni azokat az anyagokat, amik szükségesek egy gyártási folyamatban” – véli Bagoly Miklós, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének (ASIMCOV) elnöke.
 
A szakemberek szerint a 210 hektáron elterülő, a legnagyobb utasszállító gépek fogadására is alkalmas reptér mintegy 60 százalékban készült el. Az eddigi munkálatok 30 millió euróba kerültek, ezt a Brassó megyei önkormányzat finanszírozta. További 20 millió euróra lenne szükség a terminál megépítésére, egymillióba kerül az irányítótorony, és még 2-3 millió euró a kivilágítás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro