// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Három hétbe telt elküldeni egy listát az egyik állami hivatalból a másikba

// HIRDETÉS

Nem elég, hogy összekutyulták a kényszerszabadságra küldött dolgozók egészségbiztosítási adatait, de még egymás dolgát is nehezítik az állami hivatalok. Három hét után is csak részben sikerült a problémát megoldani.

Történt pár héttel ezelőtt, hogy kiderült: az adóhivatalnál véletlenül az összes kényszerszabadságra küldött, technikai munkanélküli segélyt kapó személynek megszüntették az egészségbiztosítását. Ezzel akkor szembesültek a kedvezményezettek, amikor orvoshoz fordultak valamilyen egészségügyi problémával, és úgy jelentek meg az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) adatbázisában, mint akiknek nincs biztosításuk.

Az is időbe telt, míg az érintett hivatalok megállapították, hogy hol csúszott hiba a rendszerbe, konkrétan az adóhivatal 112-es számú formanyomtatványa okozta a bajt, mely alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál nyilvántartják a biztosítottakat. A nyomtatványt sikerült úgy elbonyolítani, hogy a munkaadók egy része helytelenül töltötte ki a papírt. Ott tévedtek, hogy a kényszerszabadságra küldött alkalmazottakat az egészségbiztosítást nem fizető kategóriába írták be.

A megoldás már akkor pofonegyszerű volt, az adóhivatalnak el kellett volna küldenie a technikai munkanélküli segélyben részesülő személyek listáját az egészségügyi pénztárnak. Ehelyett a hivatalok egymást kezdték hibáztatni, az egészségügyi pénztár a munkáltatókat és az adóhivatalt, a pénzügyminisztérium és az adóhivatal az egészségbiztosítási pénztárt.

Azóta eltelt három hét, az egészségbiztosítási pénztár pedig most közleményben tudatja, hogy kérte az adóhivatalt, küldjék el a listát, és a lista alapján pedig részben orvosolták a problémát. Ezzel az eljárással 90 ezer kényszerszabadságra küldött alkalmazott biztosítása újra bekerült a rendszerbe.

A többiek biztosított státuszának visszaállításához szükség van egy újabb nyilatkozat kitöltésére, amit azoknak a munkáltatóknak kell elintézniük, akik a tb-t nem fizető kategóriába sorolták alkalmazottaikat.

A munkáltatóknak tehát az ANAF-hoz kell fordulniuk a nyilatkozattal, az ANAF pedig a jogosult személyek adatait tartalmazó egységes informatikai rendszeren (SIUI) keresztül továbbítja a CNAS-nak a többi adatot is.

A tanulság az, hogy ha a hivatalok összedolgoznának, egyszerűsítenék a hivatali eljárásokat, nem támadna ekkora zűr egy egyszerű formanyomtatványból. Ezzel nemcsak a munkáltatók és az alkalmazottak, hanem a saját életüket is megkönnyítenék.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro