Elutasították a fellebbezését is, augusztusban kivégzik.
Egy malajziai fellebbviteli bíróság elutasította annak a román állampolgárnak a fellebbezését, akit első fokon halálra ítéltek kábítószer-csempészet miatt.
A 23 éves férfi most már csak abban bízhat, hogy a malajziai szövetségi ítélőszék – amelyhez ügyvédje utolsó törvényes lehetőségként fellebbezett – esetleg módosítja a halálos ítéletet. Ha az ítélet érvényes marad, a férfit augusztusban felakasztják.
A Prahova megyei Alexandru Gologant 2012 júniusában tartóztatták le a malajziai hatóságok kábítószer-csempészet miatt. A férfi poggyászában mintegy másfél kilogramm metamfetamint találtak a kuala lumpuri repülőtéren. Malajziába utazása előtt Gologan Németországban került kapcsolatba egy kábítószercsempész hálózattal.
Gologant 2012 októberében halálra ítélték, a másodfokú ítélet pedig helyben hagyta a korábbi döntést.
A román külügyminisztérium még a férfi letartóztatásától kezdve megpróbálta diplomáciai úton, a törvényes keretek között a lehető legjobb védelmet biztosítani Gologannak, hogy elkerülje a halálbüntetést.
Malajziában és több más délkelet-ázsiai országban rendkívül szigorúan büntetik a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket, csempészésért általában halálbüntetés jár.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.

A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.