// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Hahó, hétfőtől nem lehet csak úgy besétálni egy teraszra! Itt vannak a hivatalos játékszabályok

// HIRDETÉS

Pénteken öntötték őket a hivatalos közlöny betonjába, hétfőig fel lehet készülni. Aranyos, nem?

Mielőtt bármi egyebet mondanánk, képzeljük el a vendéglátósokat, amint örülnek a nagy újranyitásnak, no meg annak a rengeteg időnek (két kerek nap!), ami rendelkezésükre áll, hogy minden szabálynak megfeleljenek. (Miközben a cikket írom, a tévében épp egy vendéglátós mondja, a hatóságok tojtak arra, hogy esetleg időben szóljanak nekik, hátha sikerül is mindent szabály szerint előkészíteni. Ilyen az élet.)

Na de nézzük, mi vár a vendéglátósokra és mire számíthatunk mi, polgárok, akik szintén alig várjuk a hétfőt.

Kezdjük azokkal, akik biztonságos körülmények között dolgoznak majd azért, hogy mi jól érezzük magunkat.

Ahol szükséges, át kell szervezni az előállítási (például fogások, koktélok) rendszerét. (Hol szükséges? Nem derül ki. Hogyan kell átszervezni? Biztonságosan!)

Követni kell az alkalmazottak egészségi állapotát.

Szükség lesz egy naplóra is, amelybe bejegyzik az ügyfelek helyfoglalását, mégpedig azért, hogy ha véletlenül adódik egy fertőzés, könnyen el lehessen végezni a járványügyi ankétot.

Természetesen az alkalmazottaknak be kell tartaniuk az előírt távolságot, vagy ha ez nem lehetséges, akkor további biztonsági intézkedésekre lesz szükség (alkalmazottak számának csökkentése, műszakok bevezetése, védőfelszerelés használata).

A tér, a felszerelések és eszközök takarítását, illetve fertőtlenítését gyakrabban kell végezni.

A bejáratnál, illetve a mellékhelyiségek bejáratainál kézfertőtlenítős tartályokat kell elhelyezni.

Az asztalokat fertőtleníteni kell az ügyfelek távozása után.

Az egymás mellett levő asztalok között legkevesebb 2 méter távolságnak kell lennie.

A kiszolgáló személyzetnek maszkot és védőkesztyűt kell viselnie. Ja, és a kiszolgálást nem ugyanabban a kesztyűben kell végezni, amelyet az asztalok takarítása és előkészítése során.

És akkor tessék, a ránk, teraszozni vágyó ügyfelekre vonatkozó szabályok:

Ha ki akarunk ülni valahova, előtte oda kell majd szólnunk, a helyfoglalás végett. Nem opcionálisan, kötelező módon. Mégpedig azért, hogy elkerülhető legyen a zsúfoltság, illetve hogy adott esetben könnyen elvégezhető legyen a fentebb említett járványügyi ankét.

Ha valakinek légúti fertőzéses tünetei vannak, azt biza nem fogják beengedni a teraszra. (Na de ki az, aki ezt meghatározza? Az orvosis diák, aki pincér?)

Tilos átadogatni az étlapot, itallapot, sótartót, olajtartót, bármi egyéb tárgyat az egyik asztaltól a másikhoz. Ez az intézkedés egyaránt vonatkozik az ügyfelekre és az alkalmazottakra.

Tilos állva étkezni. Hogy miért? Hát azért, hogy ne koslassanak annyit az ügyfelek a teraszon.

Ezt már hallottuk: egy asztalnál legtöbb négy ember ülhet, legkevesebb 1,5 méterre egymástól, ha nem egy családból, egy háztartásból származnak.

Nos, ha mindezzel senkit sem riasztottunk el, akkor remek és napsugaras teraszozást kívánunk mindenkinek június elsejétől!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
Krónika

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen
Székelyhon

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen

Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.