Emlékeznek még a Grease című filmre? Nos, ha minden igaz, hamarosan nálunk is egymásra lehet bukni a verda ülésén, mozizás közben.
Nem tudom, Önök hogy vannak vele, kedves Olvasók, de én már nagyon elmennék moziba. Igen ám, de nincs mit tenni: a koronajárvány szelleme még itt jár közöttünk, a szigorú törvény zárva tartja a mozikat, ki tudja, meddig, elmaradnak vagy az internetre költöznek a hazai filmfesztiválok.
És akkor mi marad meg? Hát az amerikai álomból ismert autós mozi. Romániában nem újdonság a dolog: 2009-ben indult be az első, az ország fővárosában. Igaz, 2011-ben be is zárt, feltehetően nem a nagy érdeklődés miatt.
Na de most, a járvány árnyékában ismét felmerült a gondolat: autós moziban, ugye, az embereknek nem kell virális közelségben egymás mellett szoronganiuk. Szépen ülnek az autóban, családostul, mert azt szabad, egyébként maximum négyen, mert azt is szabad, de inkább ketten, mert ki a fene akar a hátsó ülésen alig látni valamit, főleg, ha az autó teteje nem lecsapható, és hát csak ezért olyan autót venni talán luxus.
Elsőként Galacról, majd Bukarestből jelezték az illetékesek, hogy a poszt-virális lazítás jegyében autós mozit létesítenek, ideiglenes jelleggel. És most jött a hír, hogy ha minden igaz, június 19-étől Kolozsváron is hódolhatnak a polgárok a hamisítatlan amerikai stílusú mozizásnak. Egy kis kedvcsinálóként itt egy jelenet a Grease-ből:
A tervek szerint a kolozsvári autós mozi három héten át működik majd, pénteken, szombaton és vasárnap. Ebben az időszakban csak „klasszikus” filmeket vetítenek majd (értsd, a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évekből), feltehetően a szerzői, forgalmazási és egyéb jogi problémák leegyszerűsítése végett. Ha viszont a kolozsvári polgárokat érdekli a dolog, vagyis sokan elmennek és fizetnek a jegyért, akkor folytatják a mozi-projektet új filmekkel (és feltehetően borsosabb árakkal).
Amit egyelőre nem tudni: hol lesz a mozi, és mennyibe kerül egy jegy.
Hát, kíváncsian várjuk. Csak ha lehet, ne pont az épp elmaradását bejelentő Untold Fesztivál helyszínén legyen, a sétatéren. (Elnézést a lelkes rajongókat esetleg talán bántó poénért.)
Időközben jött a hír, hogy az aradi Művész mozi nyári kertjéből is autós mozit farag a városi közművelőődési ház. Ráadásul nem is akárhogy. Mivel a tér elég szűk, egyezséget kötöttek egy helyi taxivállalattal, amely szépen előre beparkolja a kertbe az autóit, a nézők pedig beülhetnek és helyben taxizva nézhetnek filmeket péntek és szombat esténként. Ja, a taxis mozizás ingyenes, csak helyfoglalásért kell bejelentkezni. És ha igény van rá, egész nyáron folytatják az akciót.
És akkor a végén tessék, még egy szép, szomorú nóta a Grease autós mozijából:
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.

Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.