… a szakemberek naponta mondják, ne játsszunk a medvékkel a transzfogarasi műúton, közben turisztikai csomagok vannak az út menti medvelesre… és hat vezető román könyves céget úgy megbüntettek, hogy a Radnai-havasok tetejéről is látszik.
Meglepődött valaki a bukaresti közgazdasági egyetem etikai bizottságának döntésén? Tudják, arról van szó, hogy július legelején Emilia Șercan újságíró megírta: Mircea Geoană jelenlegi NATO-főtitkárhelyettes nagy ívben plagizált a doktori dolgozatának megírásakor, 2005-ben.
Ilyenkor mit lehet tenni, muszáj megvizsgálni az ügyet. Az egyetem etikai bizottsága rászabadította a dolgozatra a plágiumszoftverét, aztán még ráadásul profi fordítókkal is átnézette a szöveget.
Az eredmény pedig az, hogy a derék NATO-főtitkárhelyettes mindössze 43 sornyi szöveget, továbbá két táblázatot lopott más szerzőktől. Ami olyan csekély százalékát képezi a doktori dolgozat egészének, hogy ezért nem szükséges semmiféle eljárást indítani. Tehát, ha valaki csak kicsit lop másoktól, az nem minősül plágiumnak.
Na de mi lett a többi sok-sok oldallal, amelyet a vád szerint Geoană úr ellopott? Hát, semmi. A tisztelt bizottság jó szokás szerint a jog csűrcsavarásához nyúlt: azt nyilatkozta, hogy 2005-ben, amikor Geoană úr a doktoriját megírta (és összelopkodta), még nem voltak meg azok a kritériumok (más szerzők idézésére és annak mikéntjére vonatkozóan), amelyek alapján később a plágiumügyeket vizsgálták. Szóval, szevasztok, hülyék! Hiába látja a vak is, hogy Geoană úr lopott, nem lehet eljárni, mert akkor nem voltak kritériumok meg jogi alap. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy Románia nem a jogállamiság, hanem a joghézagiság otthona. Szmájli.
Annyi a hír a transzfogarasi műúton üldögélő, kolduló, néha emberre támadó medvékről, hogy széles sávú internetet lehet velük rekeszteni. A szakemberek türelmesen ismételgetik minden lehetséges fórumon: emberek, ne etessétek a medvéket. Egyrészt vadállatok, bármikor megtámadhatják az embert (tavaly több mint 70 sérüléssel záruló medvetámadás történt, idén pedig halálos eset is volt már), másrészt az ingyen kajára szoktatott medvék egyszerűen nem fogják az élelemszerzés kellemetlen és nehéz módját választani, hanem visszatérnek az emberek közé, amelynek a vége az, hogy ki kell lőni őket.
És ehhez képest mi történik? Szemfüles (és masszívan felelőtlen) egyének turisztikai programcsomagként kínálják (főleg kisebb csoportoknak) a transzfogarasi medvelest. A Tripadvisor oldalon több ilyen ajánlat is fut, medveszafariként, medvelesként kínálják az egynapos túrákat, amelyben benne van a Poenari várkastély meglátogatása, maga a transzfogarasi út… no meg a medvék. Az árak 45 és 192 dollár között mozognak, személyenként. És az oldalon található vélemények többsége rajongó… ami nyilván másokat is vonzani fog.
Tehát: miközben a kormány, az illetékes állami szervek és a kutató szakemberek igyekeznek valamiféle rendet teremteni a romániai medvekáoszban (ki-ki a maga módján), mások simán kihasználják a rémes helyzetet, hogy egy kis (nagy) bevételt generáljanak belőle. Kérdés: ez így okés, tisztelt illetékesek? Nem kéne valamit tenni az ügyben? Vagy itt is van valamilyen joghézag…
A példátlan könyvszakmai bírság oka lényegében egyszerű. A sztori a következő: van egy Bookster nevezetű könyvtár a mioritikus hazában. Amelyet nem úgy kell elképzelni, mint egy hagyományos könyvtárat. Hanem így: a könyvtár megvásárolja a könyveket a kiadóktól és könyvesboltoktól, majd az olvasók rendelkezésére bocsátja őket, mégpedig az olvasók munkáltatói által kifizetett bérlet alapján. Magyarán: a cég fizeti, hogy olvassunk. Nem is rossz ötlet. (Reméljük, valami hasonló a romániai magyar cégeknek is eszébe jutott…)
Nos, bármennyire jó ötletnek is tűnt a dolog, a nagy (mindent is leuraló) kiadóknak, forgalmazóknak nem tetszett. Mert szerintük a Bookster nem úgy viselkedik, mint egy közkönyvtár, nem tartja be a piaci szabályokat és nem fizet elég szerzői jogdíjat. Eddig oké, mondjuk, lehet kifogásolni dolgokat. Amit nem lehet: kartellesedni, és kartellként megfojtani egy piaci szereplőt, jelen esetben a Bookstert. Márpedig a Cărturești, a Humanitas (két cégen keresztül), a Nemira, a Curtea Veche és a Publica Com – csak szólunk, a hazai könyvpiacot uraló cégek legnagyobbjai közé tartoznak ezek a nevek – kapta magát, összefogott, és a Romániai Könyvkiadók Egyesületének segédletével összehangolt támadást intézett a Bookster ellen (2017 és 2020 között), amennyiben korlátozták eladásaikat a könyvtár fele.
Igen, de a Bookster se volt rest, feljelentette a kartellt a Versenytanácsnál. Az ügy most zárult le, mégpedig egy csillagászati bírság kiszabásával (ilyen még nem volt a hazai könyvpiacon): a hat plusz egy vétkest összesen kábé hatmillió lejre bírság kifizetésére kötelezte a Versenytanács. És ha nincs itt is joghézag, akkor ezt a horribilis összeget ki is kell fizetni.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.