Ha hiszik, ha nem, van, aki igennel válaszolt erre a kérdésre. Sőt cselekedett is.
Mint az közismert, a kormány álláspontja az, hogy a koronavírus-járvány terjedésének legfőbb forrását a jelentős számú résztvevővel megtartott magánrendezvények – esküvői, keresztelői partik, esetleg születésnapi bulik – jelentik, ezért néhány hete az egész országban betiltották őket.
Ennek ellenére akadnak olyanok, akik a tiltások ellenére mégiscsak vállalják a veszélyt, hogy lebuknak, és jókora összegű bírságot kell fizetniük – sőt rosszabb esetben még fel is jelentik őket a járvány leküzdésének meghiúsítása miatt.
Józanul gondolkodva az ember azt mondaná, hogy ha már tilos, akkor inkább ne is szervezzen senki partikat.
Ugyanakkor ha már szervez, akkor azt próbálja minél diszkrétebben tenni, elvégre ha a hangulat tetőfokán a vendégek fellármázzák az egész környéket, akkor igencsak megnő a lebukás esélye.
Mármost akármilyen hihetetlen, ez nem mindenki számára nyilvánvaló.
Így volt ezzel például az a polgár is, aki a dél-romániai Târgu Jiu városában döntött úgy vasárnap este, hogy jókora partit szervez a háza udvarán.
Már az meglehetősen kontraproduktív lehetett, hogy a beszámolók szerint az egész negyedben zörögtek az ablakok, akkora hangerővel ment a zene, azonban mégsem ezért bukott le.
Hanem azért, mert valamiért jó ötletnek tartotta, hogy a világra szóló bulira tűzijátékkal is felhívja a figyelmet.
És ha már ennyi esélyt adott a balszerencsének, az élt is vele: egy rendőrjárőr meglátta a tűzijátékot, és úgy döntött, felkeresi a forrását.
A többi már rutin: a kiérkező rendőrök lefújták a bulit, a házigazdát pedig megbírságolták 5000 lejre.
Alapvetően egész olcsón megúszta.
Már azt leszámítva, hogy most egy ország röhög rajta.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.