A fogyasztóvédelem több típus miatt is riadóztatott.
A koronavírus-járvány elejéhez képest ma már nem hogy hiány lenne a szájmaszkokból, ellenkezőleg: akkora dömping van, hogy egyes helyeken már egy lej alatti áron is hozzá lehet jutni egy darabhoz.
Csakhogy hiába a rengeteg maszk, ha nem nyújt megfelelő védelmet.
Erre hívta fel pénteken a figyelmet a fogyasztóvédelem is, amely jelezte: egyszerre négy olyan maszktípust is talált, amelynek kétséges a minősége.
Történetesen mind a négy maszktípust Kínában gyártják, ami persze nem meglepő.
Mint ahogy azért az sem, hogy nem feltétlenül csúcsminőségűek.
Olyannyira nem, hogy a fogyasztóvédelem egyenesen az egészségre nézve kockázatosnak minősítette őket, és a kereskedelmi forgalomból való kivonásukat kezdeményezte.
A maszkok egyik komoly hiányossága, hogy bár szerepel rajtuk a CE jelzés, valójában egyetlen releváns szakhatóság sem hitelesítette őket Európában.
Ennek nyomán előfordulhat, hogy nem felelnek meg az egészségügyi és biztonsági követelményeknek.
A hatóság egyúttal az európai uniós fogyasztóvédelmi hivatalt is értesítette, így a potenciálisan veszélyes maszkok a bukaresti jelzés alapján egész Európában indexre kerültek.
Hogy milyen maszkokról is van szó, azt ide, ide, ide illetve ide kattintva nézheti meg.
A fogyasztóvédelem a kereskedőket is figyelmeztette, hogy mielőtt megrendelne valamilyen maszkot, először nézze meg a romániai szakhatóság, illetve az Európai Bizottság honlapját, hogy megbizonyosodjon: az nem szerepel a tiltott termékek között.
A fogyasztóvédők egyébként az elmúlt hónapokban 31 millió maszkot vontak ki a forgalomból addig, amíg a forgalmazók nem pótolják a hiányosságokat.
Az egyik gyakori hiányosság, hogy a maszkokon nem szerepel a CE jelzés, vagyis annak a bizonyítéka, hogy azt az EU illetékes hatóságai bevizsgálták és engedélyezték.
Persze, mint a fenti esetekből is látszik, olyan is előfordul, hogy hiába szerepel a jelzés a maszk csomagolásán, az valójában kamu, vagyis kissé nehéz eligazodni.
Annyi bizonyos, hogy 90 ezer maszkot végérvényesen kitiltottak az üzletekből.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.