// 2024. október 2., szerda // Petra
Románia

Ha így folytatódik, Románia lakossága előbb-utóbb elfogy

Főként a kivándorlás a ludas, de az elöregedés és a termékenység csökkenése is fontos tényező. Jó hír, hogy a magyarlakta területeken az átlagnál magasabb a születési ráta.

Nagyjából két kisvárosnyi lakossal, mintegy 80 ezer fővel csökkent Románia népessége tavaly – közölte csütörtökön Tudorel Andrei, a román statisztikai intézet (INS) elnöke a 2014-es esztendő demográfiai évkönyvét bemutató sajtóértekezletén.

Románia lakossága az 1990-ben regisztrált 23,2 milliós csúcsról az utóbbi negyed évszázadban az 1966-os év szintjére, 19,9 millióra csökkent, és 
 
jelentős mértékben elöregedett. 

Kevesebb mint fél évszázad alatt csaknem megduplázódott, az összlakosság több mint 15 százalékára emelkedett a 65 évnél idősebbek aránya. A 15 év alatti gyerekek 1970-ben még a lakosság több mint 25 százalékát tették ki, ma pedig arányuk nem éri el a 15 százalékot. A fogyáshoz azonban
 
a kivándorlás járult hozzá a legnagyobb, 70-80 százalékos mértékben, 

legalábbis 2013-ig – azóta viszont inkább ennek következményei okoznak gondot. Romániából az elmúlt negyed században – de főleg az uniós csatlakozás, 2007 óta – vendégmunkások milliói költöztek Nyugatra, elsősorban Olaszországba és Spanyolországba. Bár ez a migrációs folyamat leállt – nem távoznak már lényegesen többen, mint ahányan visszatérnek Romániába – a jelenség továbbra is hozzájárul a népesség fogyásához, mivel a kivándorlók főleg a gyermekvállalás szempontjából fontos 25-45 év közötti korosztályból kerültek ki – emelte ki a statisztikai intézet elnöke.
 
Öröm az ürömben, hogy úgy tűnik,
 
mégsem a magyarok fognak elfogyni leghamarabb. 

Az adatok szerint ugyanis Romániában tavaly ezer lakosra 8,3 élve születés jutott. Magasabb, 9 feletti születési rátát a fővárost övező Ilfov, illetve Bihar, Besztece-Naszód, Brassó, Konstanca, Kovászna, Hargita, Iași és Maros megyében regisztráltak, a legalacsonyabb arányt (6,1) Brăila megyében jegyezték fel.
 
A romániai nőknél a termékenységi ráta 1,3 gyermekre csökkent. A falun élők átlagosan 24,2 éves korukban, a városiak pedig csak 28,3 éves korukban szülték meg első gyermeküket.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro