Ha az ember jól választ fesztivált, földön ücsörgő államelnökökkel találkozhat…

Dühöng a nyár, dübörögnek a fesztiválok. Kolozsváron épp az Untold miatt nincs csend a városban éjjel. Mert egy nagy fesztivált muszáj a város közepén csinálni, a polgármester sűrű bólogatása mellett. Akkor igazán trendi az ember.

Más fesztiválok (nem annyira trendik) nem a városközpontokat einstandolják. Hanem (remélhetőleg kellő környezetvédelmi intézkedések mentén) kiviszik a bulizni kívánókat egy-egy történelmileg, kulturálisan, természeti látványosságok szempontjából fontos helyre… ahol nem feltétlenül lakik több százezer polgár.

Ilyen például a moldovai Festivalul Lupilor, avagy a Farkasok Fesztiválja. (A vasárnapi ügyeletes szerkesztő ugyancsak gondolkodott azon, el kellene mennie erre a fesztiválra, ám a rongyos élet közbeszólt.) Tavaly novemberben beszámoltunk a moldovai fesztivál egyik főszervezője, Alex Calancea bandájának kolozsvári fellépéséről. Szóval, jó lehet ez a fesztivál, na!

Ráadásul egy lenyűgöző természetvédelmi terület kellős közepén van. Ahol az ember egy csomó mindennel ismerkedhet. Például államelnökökkel is. Nem vicc. Ha az ügyeletes szerkesztő mégis elment volna a Moldovai Köztársaságba, hogy otthonában is meghallgassa Alex Calancea varázslatos basszusgitárjátékát, simán beleszaladhatott volna két államelnökbe, amint a földön ücsörögnek, teljesen béna vagy ha tetszik, anti-fesztiválszettekben.

Bizony, ott üldögélt Maia Sandu moldovai és Nicușor Dan román államelnök. Csak úgy. Jó, egyes felvételeken látszanak a testőrök, de na, veszélyes időket élünk, meg hát a protokoll az protokoll.

Maia Sandu államelnök asszony valószínűleg az örök orosz fenyegetettséget piheni ki egy picit, Nicușor Dan pedig azért menekült a természetbe, hogy ne lássa pár napig azokat a rohadt speciális nyugdíjakat. Meg a hazai államháztartási káoszt.

A börtönviselt juhászíró és fociguru egy ideje hallgat. Mármint nem szó szerint. Csak nincs körülötte semmi nagyobb botrány. Végzi a dolgát, bakalódik a focistáival, jaj, milyen unalmas az élet.

Most viszont erőteljesen kilépett a nyilvános térbe. És képzeljék el, nem azért, hogy valamelyik politikust fikázza, nem azért, hogy arról beszéljen, mennyi pénzt adott ő ennek meg ennek, nem azért, hogy kioktasson mindenkit, hogyan kell egy országot irányítani… nem.

Azért lépett a nyilvánosság elé, mert baja van a román állami bürokráciával. Na de várjunk csak! Nem az van, hogy a nagyon gazdag vállalkozók csak beszólnak, hogy hahó, kicsibarátom, megy egy plikk, tudod, egy boríték, te marha, aztán küldöd az engedélyt, jó?

Most tessék elképzelni, hogy Gigi Becali úr (akinek, ugye van borítékja az irodájában dögivel) el akar adni egy gyárat. Eddig nincs baj, a gyár az övé, eladhatja. Valami 13 milliót kér érte. És akadt is rá vevő.

Na de a tranzakció természetéből fakadóan az ügybe beleszólt az állam is. Konkrétan, kiment a helyszínre egy kormányzati bizottság, hogy ellenőrizze, minden a vonatkozó törvényeknek megfelelően alakul-e. Mi a francot keres ott az állam, kérdezi Becali úr. Hát a gyár az övé, jött egy amerikai cég, meg akarja venni. Mit szól bele az állam? Mindenki meg van bolondulva?

Apróság: a vevő a hírek szerint fegyvereket akar gyártani a gyárban. Hoppá!

Becali úr szerint viszont ez az apróság nem számít. Neki kell az a nyavalyás engedély. Ha nem, bepereli az államot.

Az ember picit eltöpreng, mert hirtelen nem is tudja, mi a rosszabb ebben a mioritikus hazában, a kétes hírnevű állam vagy a kétes hírnevű szupergazdagok…

Bonyolult dolog ez a műemlékekkel egy olyan helyen, ahol a különböző, igen gyakran politikai alapon felturbózott diskurzusok minduntalan kiemelik, hogy egy közösség – például a magyar – régen elnyomott egy másikat – a románt. Aztán persze fordult a történelmi kocka és a román közösség kezdte elnyomni a magyart. Könnyű belátni, miért figyel mindkét közösség árgus szemekkel a másik és persze, a saját műemlékeire.

Az ország nagy részén a magyar közösségnek kell figyelni a saját műemlékeire, hiszen folyamatosan rongálják őket, mondjuk így, ismeretlen kezek. Nem úgy a Székelyföldön, ahol a román közösség van kisebbségben. Itt a románok vigyázzák a saját műemlékeiket, mert úgy gondolják, szükséges, hiszen né, rájuk itt nem figyel senki.

A minap például egy katonai műemlékvédő egyesület, a bukaresti Mária Királyné Hőskultusz Nemzeti Egyesület akadt ki egy székelyföldi incidens okán. Az egyesületről annyit, hogy katonák alapították 1991-ben és ma is katonák irányítják, fő célja pedig a katonai emlékművek és a katonai hősök emlékének ápolása.

No, ez az egyesület aggodalmát fejezte ki egy Facebook-bejegyzésben. Mégpedig a Hargita megyében levő kisgalambfalvi román hősi emlékmű kapcsán. (Érdekes, az egyesület egy korábbi bejegyzésében Nagygalambfalvát említi meg, mint az emlékmű helyszínét.) A bejegyzéshez mellékelt képeken világosan látszik, hogy az emlékmű talapzatán gerendák, fém szerkezetek, két építkezési jelzőoszlop, a talapzat mellett pedig odaöntött kavicsréteg van. A kép hátterében, a vasúti sínek túloldalán egy másik jelzőoszlop látható, tehát feltehetően építkezés zajlik az emlékmű közelében. A kis épület Kisgalambfalva vonatállomása.

És akkor: az egyesületnek igaza van. Mindegy, milyen emlékműről van szó, ilyet nem csinálunk. És ismét: mindegy milyen emlékműről van szó, el kell fogadnunk, hogy esetleg nekünk, magyaroknak nem tetszik, hogy az emlékműre szerelt táblán álló szövege Románia újraegyesítésről szól. Az ilyen érzékenységeket persze, kölcsönösen tolerálnunk kell(ene).

Most már csak az van hátra, hogy az illetékesek kiderítsék, kik bántak tiszteletlenül az emlékművel. Mert az is lehet, hogy tősgyökeres románok.