Nem olyan egyszerű az emelés.
Hiába szavazta meg a parlament, a kormány nem emeli kétszeresére a gyermekpénznek is mondott családi pótlék összegét augusztustól.
A rossz hírt Ludovic Orban miniszterelnök jelentette be vasárnap este.
Az emeléshez csupán egyetlen dolog hiányzik: a pénz.
A kormányfő szerint az emelésről szóló törvény elfogadását nem előzték meg a szükséges számítások, és ha meglépnék, az túlságosan nagy terhet róna az államkasszára.
Egyértelműen kijelentette: az ország nem engedheti meg magának az újabb emelést.
Ha valakit ez vigasztal, azt ugyanakkor megígérte, hogy a kormány garanciát vállal az emelésre.
Ami majd, egyszer, valamikor bekövetkezik. Előbb azonban ki kell dolgozni az emelés folyamatának menetrendjét.
Magyarán: addig halogatják, amíg lehet.
Már csak azért is, mert az európai uniós forrásoknak más rendeltetésük van, nem az, hogy azonnal szétosszák őket a lakosság körében.
Az uniós pénzt beruházásokra, infrastruktúra-fejlesztésre, kutatásra kell felhasználni.
És hogy ne csupán a gyerekes szülőket lombozza le, azt is bejelentette, hogy természetesen a nyugdíjakat sem lehet 40 százalékkal megemelni szeptembertől.
Ezen a téren azért valami készül, lesz emelés, de csak akkora, amekkorához nem kell beindítani a bankóprést.
Érdekesnek ígérkezik az őszi kampányidőszak.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Mozgósítási gyakorlatot tart a védelmi minisztérium szeptember 15. és 19. között, hogy felmérje a lakosság, a gazdaság és az ország területi védelmi felkészültségét. A művelet részeként behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében.
Továbbá: különleges hypogeum emlékművet fedeztek fel a régészek Dobrudzsában. Az egészségügyi minisztérium pedig 35 új gyógyszert szeretne fölvenni a költségtérítéses gyógyszerek listájára.

Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.

Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.