Még akkor is, ha Ön nem ellenség, hanem szövetséges.
Emlékszik még, kedves Olvasó, arra a nem mindennapi esetre, midőn a hős amerikai és román harckocsizók elsöprő erejű támadást indítottak egy elvetemült román kukoricaföld ellen? Nem olyan régen történt, egy hónapja sincs. Mondanunk sem kell, hogy a gonosz kukoricásnak esélye sem volt a sorscsapásnak is beillő NATO-támadás ellen. Kifeküdt, pont.
Persze, voltak akadékoskodók (főleg a kárvallottak), akik feltettek pár kérdést. Például azt, hogy a jóistenbe történhetett ilyesmi. Erre a román nemzetvédelmi miniszter úr szinte kapásból tudott válaszolni. A sereg eltévedt, feltehetően az ingatag időjárás miatt. Bár az is lehet, hogy a román katonai illetékesek rossz koordinátákat adtak meg a derék harckocsizóknak.
Ó, megoldjuk, jelentette ki a miniszter úr: a védelmi tárca és az amerikai partnerek létrehoztak szépen egy vegyes bizottságot és alaposan kivizsgálták az ügyet. Ügyesen kiszálltak a helyszínre, felmérték a károkat és megállapították a kártérítések összegét.
Milyen hatékonyan tudnak dolgozni az állami szervek, ugye? Na de akkor mi a fenének írjuk mi ezt a cikket ezen a keddi szent napon?
Hát azért, kedves Olvasó, mert akadt egy iciripiciri probléma. Ugyanis a védelmi minisztérium illetékesei döbbenettel tapasztalták, amikor nekiálltak, hogy kiszámítsák a kártérítések mértékét, hogy a vonatkozó törvényben elég nagy (nem bomba ütötte) likak tátonganak.
Na, és ha most szörnyülködik, kedves Olvasó, akkor van tovább is, tessék jól megfogózni. A derék román illetékesek nem most jöttek rá először, hogy szar a törvény. Hanem 2018-ban, amikor is a Romániában gyakorlatozó lengyel hadtest egy hasonló hadgyakorlat során gyakorlatilag jelzőrakétákkal bombázta Craiova egyik külvárosi lakónegyedét. (Kész, lehet kínunkban röhögni.)
Tehát, már tavaly megállapították a román katonai kártérítők (jó, ez vicc, de mindenképp szakik lehettek), hogy a létező törvény szerint nem lehet kártérítést fizetni a károsultaknak. És meg is ígérték, hogy elvégzik a szükséges törvénymódosításokat.
Na és akkor tegyük fel szépen az utolsó kérdést: elvégezték? Naná, hogy nem. Vagyis a kárvallottak szívnak. És Ön, kedves Olvasó, Ön is szív, ha véletlenül a termőföldjére téved egy gyakorlatozó hadtest. És ezzel el is érkeztünk a cikk címéhez: ha a NATO tévedésből felperzseli a termőföldjét, hagyjon fel minden reménnyel!
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.
Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.
További híreink: Szerbia felől érkező füst lepte el Temesvárt, egy állatkínzó nő pedig akár évekre is börtönbe vonulhat.