A hegyekbe visszatér a tél, a hőmérséklet akár mínusz 11 Celsius-fokra is lecsökkenhet.
A Keleti-Kárpátokban, Neamț megye hegyvidékein, így a turisták által közkedvelt Csalhó-hegységben is visszatér a tél a húsvéti hétvégére, 1400 méter fölött hóviharokkal kell számolni – közölte az Agerpres hírügynökséggel Raul Papalicef, a Neamț megyei Salvamont hegyimentő-szolgálat vezetője.
Papalicef arra figyelmezteti a kirándulni készülőket, hogy csütörtök éjszakától kezdődően fokozatos lehűlés következik be, péntek hajnalban –4 Celsius-fok lesz, majd a következő két napon –11 fokra is lezuhanhat a hőmérséklet.
A hegyimentő azért tartja fontosnak a figyelmeztetést, mert a húvéti ünnepek és a tavaszi vakáció alatt minden évben rengeteg turista érkezik a környékre. A Salvamont teljes állományát készenlétbe helyezi erre az időszakba a Dochia és a Durău bázisoknál, a nap 24 órájában figyeli a hegyi turistaösvényeket és a Csalhó-hegységbe kirándulókat.
A hegyimentő arra kéri a kirándulni készülőket, hogy még elemlápákkal felszerelve se maradjanak fent a kirándulóhelyeken sötétedés után, mert nulla láthatósággal kell számolni. Márciusban 14 eltévedt és kimerült turistát kellett megmenteniük a Salvamont munkatársainak, amiatt, hogy nem követték ezt a tanácsot – tette hozzá a hegyimentő.
Papalicef azt is javasolja, hogy a túrázók mindig csoportosan induljanak el, ne hagyják el a kijelölt ösvényeket, és ne kalandozzanak gépkocsijaikkal olyan utakra, amelyeket lezártak a forgalom elől. A Csalhóra kirándulóknak téli öltözéket és felszerelést javasolnak.
A Duruitoarea vízesés – Piciorul Șchiop – Dochia menedékház közötti turistautat lezárták.
Időjárásjelentésünket olvasták, áldott ünnepet!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.