// 2025. október 22., szerda // Elod

Gigantikus csillag hordta ki „méhében” a LIGO által észlelt fekete lyukakat

// HIRDETÉS

Közös anyja” volt a két hete bejelentett gravitációs hullámokat okozó fekete lyukaknak. Először anyjukat, majd egymást falták fel.

Gigantikus csillag hordhatta ki „méhében” a LIGO-detektorrendszer által gravitációs hullámok forrásaként azonosított két fekete lyukat – állítják amerikai kutatók. A LIGO-csapat szerint az észlelt gravitációs hullámok két fekete lyuk összeütközésének és összeolvadásának eredményeként keletkeztek egy távoli, a Földtől 1,2 milliárd fényévnyire lévő galaxisban.

A fekete lyukak tömege 29 és 36 naptömeg volt. Összeolvadásuk, mint az objektumok nevéből következne, sötét „ügy” lenne, ám az esemény után 0,4 másodperccel a Fermi űrteleszkóp az adott szektorban a világegyetem egyik legfényesebb jelenségét, egy gammakitörést (gammafelvillanást) észlelt – olvasható a PhysOrg hírportálon.

A Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ (CfA) tudósai a megfigyelést azzal magyarázzák, hogy a két összeolvadó fekete lyuk egyazon óriáscsillag belsejében volt, amelynek halála generálta a gammarobbanást.

„Mintha ikerterhességgel lenne dolgunk”

– magyarázta Avi Loeb, a CfA asztrofizikusa. Mint kifejtette, a masszív csillagok életük végére érve, elhasználva az összes üzemanyagot szupernóvaként lobbannak el. Magjuk a csillag tömegétől és így a robbanás erejétől függően neutroncsillaggá vagy fekete lyukká alakul át. Ám ha a csillag rendkívül gyorsan pörög, magja eltorzul, súlyzó formáját ölti, majd kettészakad. Az így képződő két mag egy-egy saját fekete lyuknak adhat „életet”.

A fekete lyukak „megszületése” után a csillag külső burka beomlott. Az ikerpárnak nagyon közel kellett lennie egymáshoz, hogy összeolvadásuk gravitációs hullámokat és gammakitörést gerjesszen. A számítások szerint legfeljebb a Föld átmérőjével egyenlő távolság választhatta őket el egymástól, és csupán néhány perc kellett, hogy egyesüljenek.

Az így keletkezett fekete lyuk a csillag maradványaival táplálkozott, másodpercenként egy naptömegnyit habzsolva fel a beáramló anyagból. Lakmározás közben jött létre a gammakitörés jetek (anyagsugarak) alakjában.

Ám míg a Fermi űrteleszkóp észlelte a gammakitörést, az Európai Űrügynökség INTEGRAL műholdja (International Gamma-Ray Astrophysics Laboratory) nem detektálta a jelenséget. „A jövőben a LIGO-megfigyeléseket ki kell egészíteni az esetleges fényjelenségek kutatásával, hogy valóban fekete lyukak összeolvadásakor keletkeznek, vagy függetlenek ezektől az eseményektől. A természet mindig újabb és újabb meglepetésekkel szolgál” – vélekedett Avi Loeb.

Amennyiben a jövőben több gammafelvillanást észlelnek a gravitációs hullámok „társaságában”, ígéretes új módszer születhet a kozmikus távolságok mérésére, valamint

a világegyetem tágulásának detektálására.

„A fekete lyukak sokkal egyszerűbb távolságmérési metódust kínálnak, mint más módszerek, például a világegyetem standard gyertyáinak nevezett szupernóvák, hiszen pontosan meghatározható a tömegük és a forgási sebességük” – emelte ki Avi Loeb.

A gravitációs hullámokat 2015. szeptember 14-én észlelte a LIGO (lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium) mindkét detektora, amelyek az egyesült államokbeli Livingstonban (Louisana) és Hanfordban (Washington állam) működnek. A felfedezést 2016. február 11-én jelentették be, a megfigyeléseket ismertető tanulmányt a Physical Review Letters folyóirat fogadta el közlésre. A feketelyukakra vonatkozó kutatás eredményeit ismertető tanulmányt pedig a The Astrophysical Journal fogadta el közlésre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap