Trump Twitteren közölte, hogy jövő héten dönt, támogatja-e Amerika a párizsi klímaegyezményt.
A migránsok jogainak elismerésével együtt az államok saját határaik ellenőrzéséhez való szuverén jogát is hangsúlyozza a G7-csoport taorminai csúcstalálkozójának szombati zárónyilatkozata, amelyből kiderül, hogy
Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök mindazonáltal a pénteken elfogadott terrorizmusellenes nyilatkozatot nevezte a csúcs legjelentősebb eredményének. A házigazda olasz kormányfő elismerte, hogy a csúcson nem született megállapodás a párizsi klímaegyezményről: „hatan egyetértettünk, az USA még nem foglalt állást”, bár minden lehetséges eszközzel igyekeztek győzködni Trump elnököt. Gentiloni megjegyezte, hogy az éghajlatváltozás és a migráció kapcsolatban áll egymással.
A csúcson nem zajlott „különösebb vita a migrációról”, Afrika azonban központi témaként szerepelt. Olasz sajtóértesülések szerint a római kormány külön migrációs dokumentumot akart a zárónyilatkozathoz csatolni, erre azonban nem került sor.
Újságírói kérdésre válaszolva Paolo Gentiloni azt mondta,
találta, akit elsősorban a csúcs Afrikáról tartott panelmegbeszélése érdekelt.
Angela Merkel német kancellár kevésbé diplomatikusan nyilatkozott. Mint megjegyezte, Washington teljesen elszigetelődött a klímavitában, elutasítva azt, hogy elkötelezze magát a 2015-ös párizsi klímamegállapodás végrehajtása mellett.
„A klíma kérdéséről folytatott vita egésze nagyon nehezen zajlott, hogy ne mondjam, nagyon nem kielégítően” – mondta Merkel az újságíróknak.
A német kancellár hozzátette, hogy bár a kereskedelemről szóló vita szintén nagyon nehéz volt, ebben a kérdésben Donald Trump amerikai elnök beleegyezett a G7-csúcs zárónyilatkozatának olyan megszövegezésébe, amely a protekcionizmus elleni harcot ígér és elkötelezi magát egy szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rend mellett.
arról, hogy kormánya támogatja-e a klímaváltozás elleni harcban kulcsfontosságú szerepet játszó párizsi megállapodást.
A G7-csúcs hatoldalas, 39 pontos zárónyilatkozata sürgős, minden érintett fél bevonásával zajló párbeszédet szorgalmaz Líbiával, valamint az Iszlám Állam (IÁ) uralta szíriai városok felszabadítása ügyében. A nyilatkozat Oroszország és Irán nyomásgyakorlását szorgalmazza a szíriai válság megoldása érdekében. Egyúttal újabb korlátozásokat helyez kilátásba Oroszországgal szemben arra az esetre, ha továbbra is megsérti a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről szóló minszki megállapodásokat. A dokumentum felszólítja Észak-Koreát, hagyjon fel nukleáris fenyegetésével.
A G7-ek lefektették, hogy a migráció globális jelensége olyan, „hosszú távú válságmegoldást” igényel, amelyben különbséget kell tenni menekültek és migránsok között. A nyilatkozat kimondja, hogy a menekülteket hazájuk közelében kell támogatni, hogy oda biztonságban visszatérhessenek. A záródokumentum a migránsok jogainak tiszteletben tartását szorgalmazza, ezzel együtt
Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatóján kijelentette, néhány héttel ezelőtt még mindenki azt hitte, az USA végleg nemet mond a párizsi klímaegyezményre, de a mostani G7-csúcs után úgy érzi, a „nézetkülönbségeket még csökkenteni lehet”. Hozzátette, hogy hétfőn Vlagyimir Putyin párizsi látogatásán kiemelt téma lesz a szíriai helyzet.
Közben Taormina tengerpartján néhány százan a G7-csúcs ellen tüntetnek.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.