// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Furi szobrok lepték el Kolozsvár központját

// HIRDETÉS

A kolozsvári városnapokon úgy nőnek ki a szobrok a kövezetből, mint eső után a gomba. Eső van, tehát érthető a dolog. Na de nézzük végig őket.

Mindenek előtt: mindenki nyugodjon le, időszakos ez a szoborgyülekezet, és nem is Mihai Viteazut és Avram Iancut örökítik meg. A szobrok egyébként Virgil Scripcariu bukovinai szobrász alkotásai, és amolyan migráns szobrok, jelen sorok szerzője például Temesvár utcáin találkozott velük. Az egyik alkotás amúgy szerepel a Boredpanda által közölt listán is, amely a világ legrondább szobrait tartalmazza. És akkor nézzük meg őket közelebbről.

A Szent Mihály-templom előtt hirtelen ott termett Superman, és azonnal meg is mentett egy feltehetően veszélyben forgó ifjú hölgyet. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a szobrász Supermamnak nevezte el az alkotást. Pedig vakuljunk meg, ha ez nem Superman. Nem tudjuk, mit szólnak hozzá a nőjogi aktivisták. Hogy, ugye, megint a férfi az erős, a nő meg a kiszolgáltatott. Egy biztos: Márton Áron szomorúan néz maga elé a háttérben. Valószínűleg nem tetszik neki ez a posztmodern naivitás.

Superman azonban nincs egyedül a templom előtt. Kicsit arrébb, szemben a bejárattal a gyermek Szent Györgyöt csodálhatják meg az arra járók, amint a sárkányt böködi egy nádszállal (?), bizonyítandó, hogy már zsenge korától kezdve magasan lobogott benne a küldetéstudat lángja. Ez esetben a gyámügyi hatóságról nem tudjuk, mit szól a dologhoz, kicsi gyermek kezébe ugyanis csak felelőtlen anya ad szúrószerszámot. Ja, és a kis Gyurkának tesója is születik hamarosan.

Mátyás király szülőháza elé érve első látásra meghökkentő kép fogad. Itt is Superman áll. De ez hogy lehet, ha az imént még a Szent Mihály-templom előtt mentette a hölgyet? Hogy, hogy... hát nem azért Superman, hogy ne tudjon egy villanás alatt átröppenni a másik helyszínre. Ezúttal viszont diadalmasan a magasba emeli a nőt, mint egy győzelmi trófeát. Bár, az is lehet, hogy csak súlyzózik. Ettől az alkotástól még dühösebbek lesznek a nőjogi aktivisták.

A Bocskay-ház sarkán egy kentaur áll. Legalábbis ez ugrik be a mitológiában némileg jártas járókelőnek. De aztán, hogy jobban megnézi a szobrot, kiderül ám, hogy francot kentaur: hátul kerekes játéklovacska, elöl gyerek. Akinek valamiért könyökből hiányzik mindkét karja. A fütyije viszont hiánytalanul megvan. A szobor címe Az első lépés, és feltehetően a felnőtté válás rögös és fájdalmas és veszteségekkel terhes metamorfózisára utal. De az is lehet, hogy nem.

A Karolina-téren újabb két alkotás fogad, a ferences templom előtt. Az egyiknek az a címe, hogy A titok, és hát... valóban eléggé titokzatos. Annyira titokzatos, hogy nem jöttünk rá, mit üzen a világnak. Viszont áhítattal bámulja a templomot.

A másik szobor egészen konkrét alkalomra készült: Tudor Greceanu moldovai bojárszármazású második világháborús pilóta emlékére. Azért jó, hogy odaírta a lényeget a szobrász a talapzatra, mert egyébként szitakötőlányt vizionálna bárki műértő.

Mi ennyi szobrot fedeztünk fel a tegnapi esős nap után. Ám ki tudja, lehet, több is nődögél valahol a központban. Aki meg nem hiszi, bátran járjon utána.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro