// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Furcsa idők járnak: törvényt szeg, aki moslékkal eteti a disznóit

// HIRDETÉS

Ami ennél is nehezebbé teszi a sertéstartást, hogy tilos kocát tartani szaporítás céljából.

A román szenátus már rábólintott, így a képviselőház elé kerül az a törvény-tervezet, mely a sertéstenyésztést sarokba szorító afrikai sertéspestis megfékezése érdekében szigorú feltételeket szab meg a sertéstartók számára. Az új szabályok kötelező erejűek azon gazdák számára is, akik csak saját fogyasztásra hizlalják jószágaikat.

A tervezet két legfontosabb újdonsága, hogy tilos moslékkal – értsd: bárminemű ételmaradékkal – etetni az állatokat, emellett tilos a szaporítás is (a kereskedőkre ez nem vonatkozik).

Minden sertéstartónak regisztrálnia kell az állatait az országos adatbázisba, az élő sertéssel való kereskedelem kizárólag a törvény által előírt dokumentumok birtokában, az illetékes hatóság értesítésével történhet.

Az EU-ban (is) általánosan elfogadott biobiztonsági előírások megkövetelik az állatok elkülönítését, oly módon, hogy azok ne érintkezhessenek más sertésfarm disznóival, de vadon élő sertésekkel sem. Sőt, idegen embereket sem szabad a disznók közelébe engedni.

Az állatokkal foglalkozó személy öltözetét is szabályba foglalták: az ólba való ki- és belépéskor kötelező a ruha- és cipőcsere. A bejárat közelében a cipők fertőtlenítésére alkalmas helyet kell kialakítani. Fontos az állatorvosokkal való folyamatos kapcsolattartás, akiket akkor is értesíteni kell, ha egy disznó elpusztul, beteg, illetve ha „megérett” a vágásra.

A korábban többször is átdolgozott törvény nehéz helyzetbe hozza az afrikai sertéspestis megfékezésébe már belefáradt gazdákat – nem is annyira a moslék tiltása (a legtöbb gazda már évek óta nem kizárólag ételmaradékkel eteti az állatait), hanem inkább a fertőtlenítésre és kocatartásra vonatkozó előírások miatt. Az előző tervezetek ugyanakkor ennél is szigorúbbak voltak.

A büntetés 5 ezer lejtől akár 18 ezer lejig is terjedhet, úgyhogy nem árt tisztában lenni az új játékszabályokkal.

Na de ki fogja ezeket ilyen formában betartani és betartatni?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro