// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

FRISSÍTÉS: Tévedés a nemzetiségi diszkrimináció a románokra szabott versenyszabályzatban

// HIRDETÉS

Más nemzetiségűek nem pályázhattak volna külgazdasági tisztségekbe a miniszteri rendelettel jóváhagyott eredeti szöveg szerint.

FRISSÍTÉS

Reagált a gazdasági minisztérium, álláspontja szerint tévedés történt a szabályzat szövegében. A „tárgyi tévedést” hamarosan kijavítják, a szövegből pedig törlik azt a részt, miszerint csak román nemzetiségűek pályázhatnak külgazdasági tisztségekre – írta a g4media.ro portálnak küldött válaszában a gazdasági minisztérium sajtóirodája.

Miközben Románia folyamatosan a kisebbségek mintaállamának hazudja magát, itt van egy hivatalos dokumentum, mely igazolja, hogy az állam hátrányosan különbözteti meg a nem román nemzetiségű állampolgárait. A Hivatalos Közlönyben április 30-án megjelent egy miniszteri rendelet, melyet Virgil Popescu, a gazdasági szaktárca vezetője írt alá.

A rendelettel jóváhagyott versenyvizsga-szabályzat előírja, hogy csak olyan személyek tölthetnek be külgazdasági tisztséget, akik román állampolgárok és román nemzetiségűek. Gyakorlatilag kizárják a lehetőségét annak, hogy egy magyar, szász, sváb, roma, ukrán, szlovák, stb. nemzetiségű román állampolgár jelentkezzen a tisztségre, illetve részt vegyen a versenyvizsgán. A szabályzat 13. cikkelye előírja, hogy a jelentkezőknek saját felelősségre kell nyilatkozatot benyújtaniuk, hogy román állampolgárok és román nemzetiségűek. Hozzá kell tenni, hogy a 6. cikkely csak az állampolgárságra vonatkozó követelményt támaszt, de ez irreleváns tekintettel arra, hogy egy másik cikkely konkrétan említi a nemzetiséget.

A szabályzat ebben a formában ellentmond Románia Alkotmányának, hiszen annak általános elvei között, A nép egysége és az állampolgárok egyenlősége című 4. szakasz 2. cikkelyében az áll:

„Románia az összes állampolgárának közös és oszthatatlan hazája, fajtól, nemzetiségtől, etnikai eredettől, nyelvtől, vallástól, nemtől, véleménytől, politikai hovatartozástól, vagyontól vagy társadalmi származástól függetlenül.”

Kíváncsian várjuk, hogyan magyarázza ezt ki a gazdasági miniszter G4Media-nak, amely a dokumentumot észrevette.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro