// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Forrósodik a gázhelyzet Magyarország és Románia között

// HIRDETÉS

Véget ért az orosz gázmonopólium korszaka Magyarországon, jelentette be Orbán Viktor egy Romániával kötendő megállapodásra hivatkozva. A román külügyminiszter tagadta, hogy megállapodott volna a magyar féllel.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a magyar-szerb üzleti fórumon megismételte Szijjártó Péter külügyminiszter azon bejelentését, miszerint Magyarország 2022-től gázt exportálhat Romániától.

Orbán Viktor az üzleti fórumon elmondta: a Magyarország és Románia között a gázellátásra vonatkozó tervezett együttműködés eredményeként 2022-re megszűnik Magyarország egyoldalú függősége az orosz gáztól. Ehhez a következő időszakban ki kell majd építeni a gáz szállításához szükséges kapacitásokat Romániában és Horvátországban – írja az MTI.

Orbán szerint Románia ezentúl évente négymilliárd köbméter gázt termel ki és exportál, amit a tenderen sikeresen szereplő három magyar tulajdonban lévő cég fog lebonyolítani. „Pillanatokon belül eljutunk odáig, hogy aláírjuk a megállapodást, amely a következő 15 évre több mint négymilliárd köbméter gáz behozatalát teszi lehetővé Romániából Magyarország számára.” – fogalmazott.

Az elmúlt napokban a román sajtóban felkapott téma volt, hogy Románia szerződést kötött Magyarországgal a gázexportól, miután Szijjártó bukaresti látogatásának eredményeképpen megállapodás született Teodor Meleșcanu külügyminiszterrel. Meleșcanu a médiahisztériára magyarázkodásba kezdett, hogy nem írt alá semmilyen egyezményt a magyar külügyminiszterrel. Rámutatott: egyezményt már csak azért sem írhattak alá, mert ezeket előbb a kormányoknak kellett volna jóváhagyniuk.

A külügyminisztert felszólították, hogy beszéljen világosan a BRUA gázvezetékről és a Magyarországgal kötött „átláthatatlan megállapodásokról”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Volt magyar miniszter is védelmébe vette a Kolozsvárról „kiutált” oroszokat
Krónika

Volt magyar miniszter is védelmébe vette a Kolozsvárról „kiutált” oroszokat

Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro