Nagyváradon fertőződött meg staphylococcus-szal egy kismama. De nem hagyta annyiban.
Fontos premierről számolhatunk be: egy páciensnek, aki súlyos fertőzést kapott egy kórházban, jelentős kártérítést ítélt meg a bíróság.
A nőt még 2013-ban utalták be a nagyváradi sürgősségi kórház szülészetére, ahol császármetszés segítségével adott életet gyermekének.
Bár ekkor még nem tűnt fel semmi, később az analízisek kimutatták, hogy staphylococcus-fertőzést kapott.
A nő súlyos állapotba került, és csak öt hónap múlva állt helyre az egészsége, miután egy másik intézményben megműtötték.
2016-ban a nő beperelte a kórházat, a bíróság ítéletének értelmében pedig az intézmény 50 000 lejes kártérítést köteles fizetni neki.
Egy február elején készült, múlt héten közzétett felmérés szerint a kórházi fertőzések is szerepelnek a három legfőbb gond mellett, amelyek az emberek eszébe jutna a romániai egészségügy kapcsán a kenőpénz és a pénzhiány mellett.
Mint ismeretes, a néhány évvel ezelőtt Bukarestben, a Colectiv nevű szórakozóhelyen bekövetkezett tűzvész halálos áldozatainak jelentős része sem a tűzben halt meg, hanem később, kórházi fertőzések nyomán.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.