Ha Ferenc pápát meghallgatni megy Csíksomlyóra, olyan mintha a pünkösdi búcsún venne részt.
Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói látogatására is kiterjesztette a fogadalmi búcsút Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Így azok is eleget tehetnek az ősök fogadalmának, akik a Szentatya miatt zarándokolnak el a csíksomlyói nyeregbe, írta az érsek körlevelére hivatkozva a Romkat.ro.
Jakubinyi György az ősi fohásszal köszönti Ferenc pápát az egyházmegye nevében: „Isten hozta, Szentatyánk a Csíksomlyói Segítő Szűz Máriához, erdélyi híveihez! Kérjük, erősítsen minket hitünkben és a Szentatya iránti hűségben a csíksomlyói kőkereszt feliratos fohásza szerint: »Isten! Tarts meg minket Őseink szent hitében es erényeiben.« A pápai látogatás előtt több imádság beiktatását is javasolja a vasárnapi szentmisék programjába, illetve szorgalmazza, hogy
és romániai látogatásáról. A búcsú kiterjesztése azután vált aktuálissá, hogy a csíksomlyói ferencesek bejelentették: a pápalátogatás ellenére a pünkösdi búcsút idén is a hagyománynak megfelelően, pünkösd szombatján, azaz június 8-án tartják. Az egy héttel korábban esedékes pápai vizit tervezett programjáról ITT írtunk.
amely az 1440-es években történt: Sarlós Boldogasszony ünnepén a környék népe összegyűlt ide. 1444-ben IV. Jenő pápa a templom építéséhez nyújtandó segítségre biztatta a híveket arra hivatkozva, hogy „igen sok nép jár Somlyóra Szűz Máriát tisztelni.” (A Mária-szoborról ITT írtunk részletesen.)
A néphagyomány úgy tartja, hogy 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta rákényszeríteni az unitárius hitre Gyergyó-, Csík- és Kászonszék katolikus lakosságát. A legenda szerint a fejedelem 1567 pünkösd szombatján érkezett meg Csíkba, miközben István, gyergyóalfalui plébános vezetése alatt a felfegyverzett székelyek Csíksomlyón gyülekeztek.
A néphagyomány szerint a két sereg a Csíkszereda előtti Tolvajos-tetőn csapott össze, ez idő alatt az asszonyok, gyerekek és aggok a csíksomlyói templomban kérték a Szűzanyát, hogy segítsen rajtuk. Azóta ősi fogadalom szerint ezen esemény tiszteletére tartják meg évről-évre a csíksomlyói búcsút, vallja a néphagyomány, de az unitárius egyház több alkalommal is cáfolta, hogy ennek történelmi alapja lenne.
Csíksomlyó több évszázadon át helyi jelentőségű búcsújáróhely volt, vonzáskörzete a Székelyföld katolikus részére és a moldvai csángókra terjedt ki. 1989 után magyar nemzeti kegyhellyé vált, az egész Kárpát-medencéből érkeznek ide zarándokok, az európai katolicizmus jelentős kegyhelye.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.