// 2024. október 1., kedd // Malvin
DNA

Focivezér megkenése miatt emeltek vádat a Digi és vezetői ellen

A cég 3,1 millió euróval fizette le a Román Hivatásos Labdarúgó Liga volt elnökét, hogy neki ítéljék az elsőligás focimeccsek közvetítési jogait.

Vádat emeltek a Digi cégcsoport több jelenlegi és volt vezetője ellen egy korrupciós ügyben, amelyben a telekommunikációs vállalatot megvesztegetéssel gyanúsítják. A Romániában, Magyarországon, Spanyolországban és Olaszországban távközlési és médiaszolgáltatásokat biztosító vállalat vezérigazgatója, Serghei Bulgac is a vádlottak között van – derült ki a korrupcióellenes ügyészség keddi közleményéből.
 
Bulgacot – aki a csoport romániai vállalatának, az RCS és RDS-nek is a vezérigazgatója – pénzmosással gyanúsítják egy televíziós sportközvetítési jog megvásárlásával kapcsolatos ügyben. Az ügyészek vádat emeltek Ioan Bendei, az RCS és RDS egy másik volt vezetője ellen, valamint a vállalat ellen is megvesztegetés és pénzmosás vádjával.
 
A vádhatóság szerint az RCS és RDS 3,1 millió euróval megvesztegette Dumitru Dragomirt, a Román Hivatásos Labdarúgó Liga volt elnökét, hogy a liga részesítse előnyben a sportközvetítési jogok megszerzésében. A hazai labdarúgó-bajnokság 2008 és 2011 közötti három idényét az RCS és RDS vásárolta meg 101 millió euróért. 
 
A vádhatóság szerint Dragomir a pályázathirdetés előtt 3,5 millió euró kenőpénzt kért, amiből 3,1 millió eurót meg is kapott egy vállalat révén, amelyet a ligaelnök és a fia irányított. Az ügyészek szerint a felek fiktív társulási szerződéseket kötöttek, hogy leplezzék a megvesztegetést. Az ügyészség Dragomir ellen is vádat emelt, aki ellen hatósági felügyelet van érvényben.
 
A Digi korábban közölte, hogy a volt és jelenlegi vezetőségi tagok korrektül, törvényesen jártak el, és úgy vélték, a bűnügyi vizsgálat nem fogja jelentős mértékben befolyásolni a vállalat tevékenységét.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro