// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
PNL

Feljelentenék a komplett Bihar megyei PNL-frakciót

Mert hiányzásukkal a tanácsosok elszabotálták a büdzsét és egy szocdem kollégájuk mandátumának érvényesítését.

A Bihar megyei tanács vezetősége azt fontolgatja, hogy hivatali visszaélés gyanújával bűnügyi eljárást indít a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a 17 tanácsosa ellen, miután ezek testületileg nem jelentek meg a csütörtöki ülésen, és így lehetetlenné tették Adrian Szatmari, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosa mandátumának érvényessé nyilvánítását.

„Hiányzásuk következményeként nem került sor sem a költségvetés elfogadására,

(...) sem Adrian Szatmari mandátumának érvényesítésére. (...) Megfontoljuk, hogy hivatali visszaélés gyanújával bűnügyi eljárást indítsunk a PNL-tanácsosok ellen” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Ioan Mang, a Bihar megyei tanács elnökhelyettese.
 
Bihar megyében a választások után a PSD, az ALDE, valamint az RMDSZ alakított helyi koalíciót 18 tanácsossal, a PNL 17 mandátumot szerzett a tanácsban. A PSD-ALDE-RMDSZ társulás egy embert elveszített, amikor Ana Tiront kizárták a PSD-ből. Helyette Adrian Szatmari következne a PSD listáján, ám iktatását 2017 szeptembere óta akadályozza a PNL, mert nélkülük nincs meg a 18-as kötelező kvórum.

Szatmari beperelte a PNL-s tanácstagokat. 

A Bihar megyei törvényszék február 2-i ítéletében neki adott igazat, és kimondta: a liberális tanácstagoknak kötelező hozzájárulniuk beiktatásához és kártérítést is fizetniük kell. 
 
Ilie Bolojan, a PNL Bihar megyei elnöke ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy nem kaptak hivatalos értesítést a törvényszék ítéletéről, és miután kézhez kapják az indoklást, a rendelkezésre álló 15 nap alatt eldöntik, hogy megfellebbezik-e a döntést. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok
Székelyhon

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok

Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.

// még több főtér.ro