A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Egy férfi kedden besétált a szenátusnak és a képviselőháznak otthont adó Nép Házába, majd benzint locsolt szét és felgyújtott egy termet.
A férfi a képviselőház látogatóközpontjában, a bejárat közelében gyújtott fel egy szuvenírboltot, ahol papírtermékeket és textilárut forgalmaztak. Az előzetes információk szerint a tettes egy palackban vihette be a gyúlékony folyadékot – Daniel Suciu, a képviselőház elnöke szerint benzint – a parlament épületébe, szétlocsolta, majd meggyújtotta.
Az épületnek ebbe a részébe szabadon be lehet menni, a biztonsági ellenőrzés csak odébb van.
A bukaresti fővárosi rendőrség szerint a férfi egy spontán kialakult konfliktus nyomán követte el tettét. A tűzben nem sérült meg senki, de a felcsapó lángok közelében egy nő pánikrohamot kapott, és mintegy 300 személyt kimenekítettek az épületből. A tüzet perceken belül eloltották a parlament tűzoltói.
A parlament épületének minden ki- és bejáratát lezárták, a tettest – aki valószínűleg kijutott az épületből – jelenleg is keresi a rendőrség, cikkünk publikálásáig még nem találták meg. A biztonsági kamerák felvételei szerint egy 70 év körüli férfi a tettes. A belügyminisztérium szerint tettéért 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
Az Európai Bizottság azt javasolja egy tervezetben, amelyről kedden szavaznak a testületben, hogy az unió tagállamaiban terjesszék ki egy sor közösségi térre a korábban gyakorlatba ültetett dohányzásellenes intézkedéseket.
A tervnek nincs jogi kényszerítő ereje, csak keretet biztosítana a tagállamoknak a passzív dohányzás káros hatásai elleni fellépéshez. Az elképzelések szerint tilos lenne a klasszikus és az elektronikus dohányzás minden formája egy sor nyilvános térben, például a kávézók, éttermek, kocsmák teraszain, a buszmegállókban, pályaudvarokon, repülőtereken, de a munkahelyek, kórházak, idősotthonok nyílt területein, a játszótereken, szabadidős létesítményekben és oktatási intézményekben is.
A projekt az EU dohányzás- és rákellenes tervének része, amelynek céljai között szerepel a dohánymentes generáció 2040-ig, illetve az unió dohányzó lakosságának 5 százalékra csökkentése 2025-ig.
Egyre gyakrabban kongatják mostanában a vészharangot a lakások fűtésére használt gáztüzelésű hőközpontok fölött a környezetszennyezés csökkentésének egyre sürgetőbb kényszere jegyében. Az Európai Unió szintjén egy jogszabálycsomag 2040-ig teljesen betiltaná a gázkazánok üzemeltetését.
Csakhogy ez egy igen nehéz és körülményes folyamat, ugyanis egy sor más országhoz hasonlóan Romániában is elterjedtek a fűtéshez és meleg víz előállítására használt gázkazánok. A bukaresti parlament képviselőháza idén júniusban fogadott el egy törvénytervezetet, amely előírja az új energiahatékonysági feltételeket nem teljesítő elavult egyéni hőközpontok lecserélését.
A gázkazánok alternatívái jelenleg többfélék, a megújuló energiákat használó megoldásoktól a hőcserés vagy hőszivattyús technológiákig.
Romániában jelenleg a lakások fűtésére használt megoldások 45 százaléka egyéni gázkazán, a 7,5 millió használatban levő lakás közül 2,5 milliót ilyen kazánnal vagy gázkályhával fűtenek.
Az energiaügyi minisztérium legfrissebb erre vonatkozó tervezete szerint ezt a jelenlegi 45 százalékot 2050-ig 2,5 százalékra kell csökkenteni. A gázkazánok helyét a jelenleg még további fejlesztés előtt álló hőszivattyú-technológia venné át a minisztérium szerint, a hőszivattyúk az egyéni fűtési megoldások 25 százalékát jelentenék 2050-ig.
Az energiaügyi minisztérium most kérte, hogy az Országos Statisztikai intézet (INS) foglalja bele az energiafelhasználási statisztikákba a hőszivattyúkat is, noha ezek elterjedése jelenleg még igen alacsony, elsősorban az áruk miatt.
A hőszivattyúk nem fosszilis üzemanyag elégetéséből vagy villanyáram felhasználásával állítanak elő meleget, hanem a környező levegőből vagy vízből, valamint a geotermikus energiát hasznosítják, működési elvük hasonlít a hűtőszekrényekéhez. Nagy előnyük, hogy a működtetésükhöz kevesebb energiára van szükség, mint amennyit termelnek, emiatt pedig magas a hatékonyságuk.
A jelenleg a kereskedelemben kapható egyéni hőszivattyúk négyszer-ötször annyiba kerülnek, mint egy kondenzációs gázkazán.
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.
Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?
Kivonul Romániából a Karl Mayer, a világ egyik vezető textilipari gépgyártója, emiatt az ország jelentős beruházástól esik el – írta az Economedia.ro a Máramaros megyei munkaerő-elhelyező ügynökség tájékoztatása alapján.
Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…
Két halálos áldozatot követelő baleset történt csütörtök kora reggel Arad megyében. Két teherautó ütközött össze, az egyik ki is gyulladt.
Holtan találtak egy férfit és egy nőt a magyarországi Battonyán, ahol családi dráma történhetett. A román házaspár aradi volt.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek szerdán egy drogkereskedőt, akit tetten értek, miközben 200 gramm kábítószert (3-CMC-t) próbált eladni – tájékoztatta a Szatmár megyei rendőrség az Agerpres hírügynökséget.
Az Európai Bizottság részben zárolja az országos helyreállítási terv harmadik részletének kifizetését, többek között a különleges nyugdíjak miatt. Forradalmár-igazolvány nélkül maradt Ion Iliescu.
Az Európai Bizottság részben zárolja az országos helyreállítási terv harmadik részletének kifizetését, többek között a különleges nyugdíjak miatt. Forradalmár-igazolvány nélkül maradt Ion Iliescu.
Antiszemita falfirkákkal rongálták meg Bákóban a zsidó temető emlékműveit. Az energiaügyi miniszter üdvözli a Neptun Deep gázkitermelő projektet a Fekete-tengeren.
Antiszemita falfirkákkal rongálták meg Bákóban a zsidó temető emlékműveit. Az energiaügyi miniszter üdvözli a Neptun Deep gázkitermelő projektet a Fekete-tengeren.
Kolozsvár pedig újabb lehetőséget eszelt ki a polgárok kifosztására.
Kolozsvár pedig újabb lehetőséget eszelt ki a polgárok kifosztására.
Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…
Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…
Sajnos egy nagyon fiatal áldozata van az influenzajárványnak. Románok dolgoztatták rabszolgasorban honfitársaikat Németországban.
Sajnos egy nagyon fiatal áldozata van az influenzajárványnak. Románok dolgoztatták rabszolgasorban honfitársaikat Németországban.
Kolozsvár pedig annyira fejlett, hogy körbeért az idő kereke, és megint divat a rabszolgatartás.
Kolozsvár pedig annyira fejlett, hogy körbeért az idő kereke, és megint divat a rabszolgatartás.
… figyelem, álfináncok támadnak elektronikus levelekben, a pénztárcánk is bánhatja, ha lépre megyünk… és szürreális: egy rendőr megbüntet egy rendőrfőnököt, mire a rendőrfőnök hívja a 112-est.
… figyelem, álfináncok támadnak elektronikus levelekben, a pénztárcánk is bánhatja, ha lépre megyünk… és szürreális: egy rendőr megbüntet egy rendőrfőnököt, mire a rendőrfőnök hívja a 112-est.
Tizenkilencezer lejes villanyszámlát kapott egy kolozsvári család. Autómentővel szállították volna Bukarestbe a kábítószert, lefülelték a drogfutárokat.
Tizenkilencezer lejes villanyszámlát kapott egy kolozsvári család. Autómentővel szállították volna Bukarestbe a kábítószert, lefülelték a drogfutárokat.
Elképesztő összeget fizetnek évente a szülők a gyerekek különóráiért és tanszerekért. Becali rendesen összebalhézott Simionnal, új szuverenista pártot készül alapítani.
Elképesztő összeget fizetnek évente a szülők a gyerekek különóráiért és tanszerekért. Becali rendesen összebalhézott Simionnal, új szuverenista pártot készül alapítani.
A sürgősségi orvosok száma drámaian csökkent az országban. Nagy a munkaerőhiány a romániai vendéglátóiparban.