// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Termelni kell

Felértékelődik a mezőgazdaság szerepe, ezért a gazdák több beleszólási jogot kérnek

A nemzetközi helyzet megköveteli, hogy Románia komolyan vegye az élelmiszer-biztonságát.

Az ukrajnai háború okozta nemzetközi kontextus még hosszú évekig bonyolulttá teszi a regionális és globális élelmiszerpiacot, ezért a megfelelő ellátás érdekében mihamarabbi döntések meghozatalára van szükség – vélik a romániai gazdák, akik erre hivatkozva helyet kérnek a védelmi kérdésekben legfontosabb döntéshozói hatalom, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) asztalánál. A Gazdálkodók Ereje Egyesület vasárnap közleményben kérte, hogy módosítsák a CSAT összetételét meghatározó jogszabályt, hogy abba kerüljön bele a mezőgazdasági miniszter is. A jelenlegi tagok: Románia elnöke, a miniszterelnök, a védelmi miniszter, a belügyminiszter, a külügyminiszter, az igazságügyi miniszter, a gazdasági miniszter, a pénzügyminiszter, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója, a Külföldi Hírszerző Szolgálat igazgatója, a vezérkari főnök és az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Eléggé meggyőző érvnek tűnik, hogy szerintük olyan időket élünk, amikor évtizedekre eldől a román agrár-élelmiszeripari ágazat sorsa. Egy esetleges élelmiszerválság esetén, a szükséges döntések meghozatalakor nem árt, ha jelen van az ágazatért felelős kormánytag is. „ Az ország védelme a gazdák védelmét is jelenti” – fogalmaznak. A gazdák azt akarják elérni, hogy a parlamenti pártok egyezzenek meg a jogszabály mihamarabbi módosításáról.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro