// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Fél Erdélyen átvágtat az unitáriusok lovas zarándoklata

// HIRDETÉS

A tizenhat lovas 450 kilométeren hirdeti a vallásszabadság 450. évfordulóját.

Július 7–21. között a vallásszabadság 450. évfordulója alkalmából reggel 7 órakor a székelyderzsi unitárius vártemplomból indul útjára az erdélyi és magyarországi lovasok részvételével szervezett lovas emlékzarándoklat

A tizenhat lovasból és négy kísérőből álló zarándokcsapat útja során érinti a katolikus, evangélikus, református és unitárius felekezetek egy-egy jelentősebb gyülekezetét. A 450 kilométerre tervezett zarándoklat fő állomáshelyei: Bözöd, Marossárpatak, Mezőzáh, Torda, Szind, Mészkő, Székelykő, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Vízakna, Oltszakadát, Fogaras, Olthévíz és Székelyzsombor.

Az unitárisuok közleménye szerint: a vallási és történelmi jellegű zarándoklat célja, hogy a három törvényes nemzet és a négy bevett vallás egyenjogúságának elvén, Erdély történelemmel átitatott terein átkelve a lovasok tisztelegjenek a több évszázados nemzeti és felekezeti együttélés előtt, emléket állítsanak János Zsigmond első erdélyi fejedelemnek, és

felhívják a figyelmet az erdélyiség eszméjére: a türelemre, a szabadságra és a hitre.

Az esemény ötletgazdái Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi és Kelemen Levente oklándi unitárius lelkészek. Az indulás előtt, július 6-án délután 18 órától Székelyderzsben nyitóünnepséget szerveznek az unitárius vártemplomban. Július 21-én pedig Oklándon ér véget a zarándoklat, ahol emlékjel-hagyás, ünnepi fogadás és műsor várja a résztvevőket és a meghívottakat.

De nem csak ezért lesz mozgalmas a szombati nap az unitáriusok számára: ugyanezen a napon avatják fel Kolozsváron a Vallásszabadság Házát, amelyet a korábban püspöki rezidenciaként szolgáló, felújított középkori műemléképületben alakított ki a Magyar Unitárius Egyház. A Kolozsvár második legrégebbi polgári házának számító emeletes épület három évig tartó helyreállítási munkálatainak mintegy 1,3 millió eurós költségét közel 80 százalékban a magyar, és csaknem 15 százalékban a román kormány fedezte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro