// 2026. november 7., szombat // Rezso

Fél Erdéllyel ünnepel a Filmtett

// HIRDETÉS

Plusz fiatal magyar filmesekkel, az ő új és jó filmjeikkel. Még Tolnai Klári századik születésnapját is megüljük.

Szerencsés évjárat lett ez 2014, idén értek filmekké a három éve indult Magyar Nemzeti Filmalap finanszírozta tervek. Így jóval nagyobb lett a felhozatal a filmszemleként is működő 14. Filmtettfeszten, és még csak le sem tudják vetíteni négy nap alatt az összes jót - csigázták az érdeklődésünket tegnap a filmtettesek a Bulgakov kávézóban.

Szinte minden hónapra jutott egy új magyar film, kilencnek az október 2-5. közötti Filmtettfeszten lesz az erdélyi premierje - mondta Zágoni Bálint főszervező, a filmtett.ro portál menedzsere. Azt már kezdjük megszokni, hogy a portál nem csak Kolozsváron szülinapozik a négynapos fesztivállal, idén viszont három új partnernek köszönhetően már tíz erdélyi városban pörögnek a filmek (Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Besztercén).

 

Székelyföldön ráadásul úgy, hogy ott nincs is mozi, a beszterceiek pedig annyira lelkesek, hogy egyenesen ők keresték meg a filmtetteseket, hogy tettestársak lehessenek.

 

Idén sok a fiatal rendező műve, de olyanból is bőven akad, amely nemcsak kijutott, de nyert is külföldi fesztiválokon, például A berni követ Montréalban harmadik díjat, vagy Bodzsár Márk Isteni műszakja Portóban, Kerékgyártó Yvonne Free Entryje Szerbiában. És ha már Szerbia: Filmtettfesztre most először érkezik vajdasági magyar rendező, Tolnai Szabolcs és filmje, Az erdő.

 

 

Zágoni Bálint menedzser, Buzogány Klára főszerkesztő | Fotók: Szabó Tünde

 

A közönségkedvencek közül nagyon várjuk a Couch Surf című, új Dyga Zsombor-filmet (Kolozsváron csütörtökön este 8-tól), illetve a Magyarországon idén legnépszerűbb magyar filmet, a Megdönteni Hajnal Tímeát (szombat este 9-től).

 

Aki a komoly valóságot szereti, ne hagyja ki a dokumentumfilmeket, lesz köztük szomorú, megdöbbentő de kifejezetten aranyos is - konferálta fel a szekciót Buzogány Klára, a filmtett.ro főszerkesztője. Sőt az egyiken, a bohócdoktorról szóló Dr. Lalán még Jakab-Benke Nándor szerkesztő is szinte elpityeredett, annyira szép film. Ő maga vallotta be. 

 

(Mi pedig találkozhatunk magával Dr. Lalával és a rendezőjével, mert Kolozsváron nagyon sok közönségtalálkozó lesz a vetítések után, és néhány filmes elutazik Udvarhelyre, Szentgyörgyre, Váradra is.)

 

A megdöbbentő dokumentum A tartótiszt lesz, amelyben egy volt titkosszolgálati tiszt mesél a múltjáról, ráadásul igen büszkén. A Szerelempatakot nagyon sokan már láttuk, de most ki lehet faggatni Sós Ágnest utána. Buzogány Klára nagyon ajánlotta még az Overdose - Vágta egy álomért is, amely nem is annyira Dóziról, mint inkább azokról az emberekről szól, akiknek sorsát Overdose istállója fonta össze. És ebben az istállóban nem a lóé az egyetlen tragédia.

 

 

Zágoni Bálint, Buzogány Klára, Szántai János és Jakab-Benke Nándor

 

A rövidfilmeket idén három blokkban vetítik: lesz egy erdélyi blokk volt és jelenlegi diákok munkáival, egy magyarországi a Cinefest kisfilmjeiből, és természetesen egy külön a Filmtett alkotótábor idei terméséből.

 

A gyerekprogram idén négy teljesen különböző filmből áll. A Bogyó és Babóca harmadik évada nagyon friss, augusztus végén jelent meg a magyarországi mozikban, és szűk rétegfilmnek mondható: 5 éves kor fölött már a gyerekek is utálják. Váradon a mesefilmet műhelyprogramon lehet majd levezetni.

 

Na de idén levetítik az egyik aranyos klasszikust, a Vili, a veréb egészestés rajzfilmet, ami ugyanúgy családi program lehet, ahogy a két ifjúsági film, az Aura című sci-fi és Mátyássy Áron új alkotása, a Berosált a rezesbanda.

 

 

Ami nem film, de kíséri a fesztivált, az a Sárga Csikó-díj azok kitüntetésére, akik elősegítették az erdélyi filmgyártást. Idén Muhi András producer lesz az. Akit érdekel, hogy néz ki az új plakett, Koncsag Ádám alkotása, az ugorjon be csütörtökön ötre a Győzelem moziba. Rögtön utána vetítik A berni követ, és rögtön utána tájékozódni lehet arról, hogyan lehet pályázni a Médiatanácshoz a határon túli alkotók számára elkülönített alapra. Ha valakit érdekel.

 

Nyáron lett volna száz éves Tolnay Klári színésznő, az ő születésnapját életrajzírójával, Góg Laurával és az Ágrólszakadt úrilány vetítésével ünnepeljük a Sapientián, ugyanott 13 filmjének plakátjaiból minikiállítás nyílik.

 

Az Insomnia kávézó idén a filmtörténet legrosszabb filmjével, Ed Wood 9-es terv az űrbőljével száll be, és nem akárhogy. A filmben játssza utolsó szerepét Lugosi Béla, aki a forgatás befejezése előtt hunyt el, ezért az utolsó jeleneteket már nélküle vették fel. Vetítés után akkora meglepetésszeánszot ígért Szántai János, hogy nemcsak a hátunk fog borzongani, hanem az asztalok is táncolni.

 

A másik különlegesség Székelyudvarhelyen vár, Szabó Károly képeslapgyűjtményéből színészportrékat állít ki, jó régieket, akiknek a karrierje még a némafilmek idején indult. És Udvarhelyen lehet majd behajtani egy filmre: az Isteni műszakot a helyi Kaufland parkolójában kialakított autós moziban vetítik majd.

 

Új, hogy idén nagyon sok filmhez román felirat készült, és ami megszokott: idén is minden ingyenes!

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS