// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Fekete március: még mindig tart a trauma

// HIRDETÉS

És ennek nyomán az etnikai kiszorítósdi is.

Marosvásárhely még huszonöt év elteltével sem heverte ki a fekete március traumáját – hangzott el a városban Negyed évszázad címmel megrendezett szemináriumon, amelyet a hétvégén az Orbán Balázs Akadémia szervezett a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A szervező Magyar Polgári Párt háttérintézményének számító akadémia megvallott célja egy olyan fórumot teremteni, aminek keretében a legérintettebbekkel, a város lakóival, a felnövekvő új nemzedék tagjaival közösen keressen választ a negyed évszázad után megfogalmazódó kérdésekre.

A célkitűzés csak részben sikerült, meglepően kevés érdeklődőt vonzott az egyébként színvonalas szeminárium, amelynek vitaindítójául a Yorick Stúdió számos díjat elnyert 20/20 című, magyar–román színházi előadása szolgált.

Az Etnikai interferencia vagy egymás melletti békés élés? címet viselő kerekasztal-beszélgetés során Szucher Ervin újságíró, illetve meghívottjai, Novák Zoltán és László Márton történész, valamint Gagyi József egyetemi tanár olyan témákat feszegetett, mint az etnikai térkép átrajzolásával járó, 1960–70-es évekbeli erőszakos iparosítás, a huszonöt éve tartó túletnicizált átmenet vagy a sokat vitatott multikulturalitás kérdése.

Mindhárom meghívott úgy vélte, a város negyed évszázad után sem heverte ki teljesen 1990 márciusának traumáit. Ezen túlmenően a többségi nemzet mindmáig a másik kiszorításában látja az etnikai kérdés megoldását – fejtette ki László Márton.

Ez egy 1848-ban beindult folyamat, ami Trianon után fokozódott. A szovjet parancsra létrehozott Magyar Autonóm Tartomány is csak afféle porhintés volt, egy nagy illúzió – vonta le a következtetést Gagyi József, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója. Elhangzott az is: a politikum nem teljesen érdekelt a kisebbségi kérdés megoldásában – választások előtt mindkét félnek jól jön a téma felmelegítése.

Arra a kérdésre, hogy milyen multikulturalizmust akar vagy inkább képes elfogadni a magyarság, illetve az etnikai interferencia vagy az egymás melletti békés élés a megfelelőbb, a megszólaltattak úgy vélték, Marosvásárhelyen két, egymással párhuzamos társadalom létezik. „Ahhoz, hogy erős lábon álljon a magyarság, saját intézményhálózatra volna szüksége” – jelentette ki Novák Zoltán, hozzáfűzve, hogy ez nem jelenti azt, hogy bizonyos területeken nincs szükség az együttműködésre a többségiekkel.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Krónika

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro