// 2024. október 1., kedd // Malvin
EMNP

Fancsali Ernő lehet az EMNP polgármesterjelöltje Kolozsváron

A Néppárt önálló jelöltlistákat állít Kolozsváron és a megye húsz községében.

Kolozs megyében Kolozsváron és húsz községben indít önkormányzati jelöltlistát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), hét községben és Kolozsváron pedig polgármesterjelöltet, továbbá megyei tanácsosjelölt-listát is állítanak – döntöttek a megyei szervezet választmányi ülésén.

Noha nevekről nem esett szó az ülésen, néppárti forrásokból úgy értesültünk, hogy

Kolozsváron Fancsali Ernő, az EMNP városi szervezetének elnöke lesz a párt polgármesterjelöltje.

Megkeresésünkre Fancsali nem kívánta kommentálni az értesülést.

Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint arra számítanak, hogy a június 5-i választásokon legalább megkétszerezi 2012-es eredményét a Néppárt.

A választmányi ülésen elhangzott: a magyar szavazatok maximalizálása érdekében

a Kolozs megyei Néppárt továbbra is nyitott a többi magyar politikai szervezettel való egyeztetésre.

Mint ismeretes, az EMNP megyei szervezete korábban tárgyalásokat kezdeményezett a másik két magyar párttal a választási együttműködésről. A Néppárt azt szerette volna, hogy az RDMSZ kolozsvári polgármesterjelöltje, Horváth Anna függetlenként induljon, a három magyar párt (az RMDSZ, az EMNP és az MPP) pedig választási koalícióban induljon az önkormányzati választásokon.

Az RMDSZ elutasította a javaslatot arra hivatkozva, hogy ha Horváth Anna nem az RMDSZ színeiben indul a választáson, akkor – mivel nem lesz rajta a párt listáján – nem jut be a helyi tanácsba, tehát elvész az esélye a további alpolgármesterségének, illetve hogy a választási törvény nem teszi lehetővé, hogy a nemzeti kisebbségek szervezetei választási koalíciót hozzanak létre.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro