// 2024. október 7., hétfő // Amália
Kolozsvár

Facebook-esemény alapján büntettek meg egy kolozsvári tüntetésszervezőt

A demonstrációt szabad emberek egyéni gesztusaként hirdette meg, de a csendőrség nem vette be a ködösítést.

Kellemetlen meglepetésben részesült egy kolozsvári férfi, aki október 21-én, Kolozsvár Főterén kormányellenes tüntetést hirdetett meg. A demonstráció után két nappal, postán kapta meg a csendőrség büntetését, amit – állítása szerint – az általa létrehozott Facebook-esemény alapján állítottak ki. A tüntetés idején ugyanis senki nem kereste meg, és a büntetési jegyzőkönyvet utólagosan, a csendőrség székhelyén állították ki. A férfi nehezményezi, hogy bár soha nem volt még megbüntetve, de figyelmeztetésben sem részesítették még soha, mégis szerepel a csendőrség adatbázisában.

Ráadásul a Facebook-eseményben egyértelművé tette, hogy a tüntetés egy egyéni gesztus, amit szabad európai állampolgárként tesz. Jogában áll az utcán kifejezni nemtetszését a tüntetéseket ellehetetlenítő kormány intézkedéseivel szemben, az utca ugyanis mindenkié – hívta fel a figyelmet az esemény leírásában, melyben hangsúlyozta, hogy egyénileg csatlakozhatnak hozzá azok, akik hasonlóképpen vélekednek. Végül mintegy hatvanan társultak „egyéni gesztusához”.

A Kolozs megyei csendőrség a Mediafaxnak elárulta: Vîlcu Dumitru Cornelt 1200 lejre büntették engedély nélküli tüntetés szervezéséért és lebonyolításáért. A megbüntetett férfi közölte, ügyvédhez fordul az igazáért.   

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro